László

Hídlap

Táton is meghonosítanák az Adventi ablakvadászat hagyományát

A Táti PARKolók csoportja első alkalommal szeretné megrendezni Táton az Adventi Ablakok eseményt, melynek lényege, hogy december 1. és 24. között adventi kalendárium mintájára minden nap felgyulladnak a fények valamelyik ház ablakában. A szervezők várják azok jelentkezését, aik szívesen részt vesznek a programban és feldíszítenék utcafrontra néző ablakukat.

Hirdetések

Az adventi ablakvadászat igazi közösségépítő szokássá nőtte ki magát, egyes településen komoly verseny folyik azért, hogy ki találja meg elsőként a helyszíneket. Pécsi Linda a Facebookon tette közzé felhívását, miszerint szeretné, ha Táton is sikerülne meghonosítani ezt az új ünnepi hagyományt.

A kezdeményezés lényege, hogy Karácsony közeledtével napról napra egyre több ablak ölt ünnepi díszt, Szentestén pedig mind a huszonnégy ünnepi fényben fog ragyogni. A sorrend előzetes megbeszélés alapján alakul ki, ami a résztvevők kivételével titkos lesz. Mindig az aktuális nap délelőttjén tesszük közzé a Táti PARKolók csoportjában, hogy melyik utcában található az aznap este ,,kinyíló”, vagyis ünnepi fénybe öltöző ablak. A sorszámnak (dátumnak) meg kell jelennie a dekorációban, valamint kivilágítani is szükséges, egyéb tekintetben mindenki saját ötletei alapján díszíthet.

Jelentkezni Pécsi Lindánál lehet a +3630 473 8901-es telefonszámon, vagy a pecsilinda@gmail.com e-mail címen.

(Borítókép: Solymár Online)

Hirdetések
  • Sportparkot hoznak létre Dorogon

    Úgynevezett „C” típusú sportparkot hoznak létre a dorogi Otthon téren, melyről az Emberi Erőforrások Minisztériuma levélben tájékoztatta az önkormányzatot. A városvezetés közösségi oldalán az olvasható, hogy a fejlesztés minimum 90 négyzetméter alapterületen, legalább nyolc eszközzel valósulhat meg.

    Hídlap
  • Hetvenhárom éves ittas sofőrt kaptak el

    Szinte már heti szinten előfordul, hogy ittas sofőröket kapnak el a térségünkben szolgálatot teljesítő rendőrök. A police.hu tájékoztatása szerint most egy 73 éves alkoholos befolyásoltság alatt álló vezetőt szűrtek ki a forgalomból. Az esztergomi járőrök augusztus 7-én, péntek délután igazoltatták a városban a sofőrt.

    Hídlap