Letöltendő börtönbüntetésre is ítélhetik azt a férfit, aki idén tavasszal több kerékpárt, láncfűrészt és kisebb-nagyobb értékű tárgyakat tulajdonított el. Az általa ellopott egyik kerékpárt a másodrendű vádlott találta meg, aki gondolkodott néhány percet, majd mintha a sajátja lenne, hazavitte a bringát.
Napi archívum:2019-11-12
Esztergomi cukrászda raktárából lopott el egy táskát egy párkányi nő
Lopás vétsége miatt indult büntetőeljárás azzal a szlovákiai hölggyel szemben, aki november 5-én egy táskát lopott el az egyik esztergomi cukrászda raktárából. A nő nem volt szívbajos, hiszen a dolgozók figyelmetlenségét kihasználva besurrant a helyiségbe, majd mint aki jól végezte dolgát, távozott onnan.
Öt mérkőzés óta veretlen az Esztergomi Vitézek női kézilabda csapata
Zsinórban ötödik mérkőzését nyerte meg a Női Kézilabda NB II Észak-csoportjában szereplő Esztergomi Vitézek csapata, mely ezúttal a dobogós álmokat dédelgető Budakalászt győzte le 25:20-ra. Az újabb sikernek köszönhetően az Esztergom stabilan őrzi a második helyét és mindössze két pont a hátránya az éllovas Szentendrei NKE-vel szemben.
Díjat kapott a Montágh iskola a XX. Pályaválasztási Kiállításon
Három nap alatt mintegy háromezren keresték fel a továbbtanulási lehetőségeket bemutató XX. Pályaválasztási Kiállítást, melyet a Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztálya rendezett a Földi Imre Sportcsarnokban. A rendezvény családi napján
a szervezett iskolalátogatásokon túl, számos család is felkereste a standokat.
Tanuszodák közti úszóversenyt rendeznek Szobon
November 24-én rendezik meg a Nemzeti Sportközpontok (NSK) Tanuszodák közti úszóversenyének területi fordulóját a szobi Duna-Ipoly Tanuszodában. A régiós megmérettetésről továbbjutóknak megadatik az, amit csak kevesen élhetnek át: abban a Duna Arénában ugorhatnak medencébe, ahol a világ legjobb úszói is megfordultak már. Az országos döntőt december 7-én rendezik Budapesten.