Zsinórban ötödik mérkőzését nyerte meg a Női Kézilabda NB II Észak-csoportjában szereplő Esztergomi Vitézek csapata, mely ezúttal a dobogós álmokat dédelgető Budakalászt győzte le 25:20-ra. Az újabb sikernek köszönhetően az Esztergom stabilan őrzi a második helyét és mindössze két pont a hátránya az éllovas Szentendrei NKE-vel szemben.
Az elmúlt fordulóban az a Budakalász látogatott Esztergom, amely korábban pontot tudott szerezni a közvetlen rivális Komárom ellen. Hazai részről az előjelek nem voltak bíztatóak, hiszen betegség és sérülés tizedelte a keretet az elmúlt két hétben, de a látottak alapján elmondható, hogy hiányzókat sikerült pótolniuk.
A találkozó az ellenfél góljával kezdődött, melyre esztergomi részről Barczi Annamária révén rögtön érkezett is a válasz. A 21. percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a kidolgozott támadások, a kemény védekezés és nem utolsó sorban Fekete Dorina kapus teljesítmény is kellett ahhoz, hogy a félidőben 13:8 legyen az eredmény.
A második félidő elején a Budakalász percei következtek, majd egy időkérés után rendezte sorait a hazai gárda. Egy látványos Ábrahám Szilvia gól törte meg a 6perces gólcsendet, majd onnantól újra ők irányították a mérkőzést. Nagyot küzdött a Vitéz-lányok, egységes és motivált csapatként szerezték meg az újabb két pontot.
Végeredmény: Esztergomi Vitézek RAFC 25-20 BSC Budakalász
Ábrahám Szilvia 7, Barczi Annamária 6, Csiki Renáta és Horváth Mónika 4-4 gól, Takács Angéla 3, Kovács Nóri pedig 1 gólt szerzett.
Mezőségi Irén: “Örülök nagyon a győzelemnek. Sikerült kellőképpen felkészülnünk az ellenfélből, a lányok pedig maximálisan betartották a megbeszélteket. Nagyon jól védekeztünk, jól működött az összhang a védelem és a kapusunk között. Támadásban is megtaláltuk a Budakalász gyenge pontjait. Jó úton vagyunk.”