Aranyossy Tamás Esztergomi Bazilikát ábrázoló fényképét is beválasztották a legjobb 170 alkotás közé – írja az IGOM. November 20-30. között ezeket a remekműveket közönségszavazásra bocsájtják, így az internetes szavazás alapján akár az esztergomi fotós felvétele is különdíjban részesülhet.
Napi archívum:2019-11-21
Munkácsról is érmekkel tértek haza az esztergomi birkózók
Tovább folytatták remek szereplésüket az Esztergom Birkózó Sportegyesület ifjú növendékei, akik ezúttal a kárpátaljai Munkácson léptek szőnyegre. Ukrajnában már-már otthonosan érzik magukat, ahol az újabb rangos utánpótlás nemzetközi versenyen két esztergomi fiatal is aranyérmet szerzett.
Nem lesz újévi tűzijáték az esztergomi Széchenyi téren
Esztergomhoz és az adventi időszakhoz méltóbb decemberi programsorozat lesz a Széchenyi téren – olvasható az esztergom.hu-n. A közlemény szerint a lakosok közül egyre többen tiltakoznak az új esztendőt köszöntő tűzijátékkal szemben, ezért durrogások helyett a Széchenyi téren különleges fényfestéssel szórakoztatják majd az érdeklődőket.
Visszaélt a bankkártya adatokkal az esztergomi lakos, pénzbüntetést kaphat érte
Pénzbüntetést kaphat az az esztergomi lakos, aki visszaélt az általa megvásárolt laptopon tárolt bankkártya adatokkal, a vádlott ugyanis kihasználta azt, hogy a sértett nem törölt le mindent az elektronikus eszközről. Az áldozatnak szerencséje volt, időben észrevette a jogosulatlan kártyahasználatot, így nem keletkezett kára.
Alakuló ülést tartott az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Tanács
November 21-én, szerdán az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatala nagytermében megtartotta alakuló ülését az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa. A társulás elnökének Hernádi Ádámot, Esztergom polgármesterét választották, az ő javaslatára az alelnöki feladatokat Czermann János süttői polgármester láthatja el.
Remekeltek a Komárom-Esztergom megyei rendőrök a Deák János Emlékversenyen
Deák János Emlékversenyként rendezték meg az idei 5 Fegyver Kupát, melyen speciális rendőri és katonai alakulatok, a lőkiképzők, valamint a fegyvert magas szinten kezelő hivatásosok, volt rendőrök és sportlövők szerepeltek. A 124 fős mezőnyben két versenyző képviselte Komárom-Esztergom megyét.