Jeromos

Hídlap

Nyolcvanéves lakosokat köszöntöttek Esztergomban

A nyolcvanadik életévüket betöltött esztergomi lakosokat köszöntötte a városvezetés december 2-án a volt Megyeháza dísztermében. Idén összesen százhetvenhatan ünnepelték a kerek évfordulót, közülük nyolcvanhatan döntöttek úgy, hogy részt vesznek az ünnepségen.

Hirdetések

A megjelenteket Hernádi Ádám polgármester köszöntötte, aki elmondta, hogy a jövőben nagy hangsúlyt szeretnének fektetni arra, hogy elismerjék a munkáját, életútját azoknak, akik hűségesek voltak és ma is azok a városhoz. Akik építették, gyarapították, gyerekeket adtak Esztergomnak, akik aztán unokákkal ajándékozták meg az időseket, biztosítva a folytatást.

Ezek után Erős Gábor alpolgármesterrel átadták a megjelentek számára az emléklapokat és az ajándékcsomagokat. Az ünnepségen a Szentgyörgymezői Óvoda gyermekei, valamint Horányi László Jászai Mari és Bánffy Miklós-díjas színművész és Parragi György adott műsort.

“Kedves Ünnepeltek!
Kívánunk Önöknek a további hosszú éveikhez egészséget, boldogságot, megbecsülést, jó kedvet, vidámságot!
Esztergom köszöni az eddigi életutat!
Esztergom köszönti Önöket!
Esztergom számít Önökre és Önök is számíthatnak Esztergomra!”

(Forrás és fotó: esztergom.hu)

Hirdetések
  • Ellopta és még aznap eladta a robogót

    Teremgarázsból lopott el tavaly tavasszal egy robogót, melyet még aznap értékesített is a tettes, egy 22 éves férfi. A Dorogi Rendőrkapitányság nyomozói befejezték B. Krisztiánnal szemben indult ügy vizsgálatát – írja a police.hu.

    Hídlap
  • Vasdiplomás pedagógusokat köszöntöttek Tokodon

    Vasdiplomás pedagógusokat köszöntöttek szeptember 29-én, hétfőn a Tokodi Községháza épületében – közölte közösségi oldalán a település önkormányzata. A járványhelyzetre való tekintettel szűk körben adták át az elismeréseket.

    Hídlap