Ulrik

Hídlap

Rekordot állítanának fel a dunai téli fürdőzők Karván

December 7-én 13 órakor a Walruses V4 projekt keretein rendezik meg a felvidéki Karván az 5. Téli fürdőzést. A résztvevők aznap dunai téli fürdőzésben szeretnék megdönteni a szlovák rekordot, a kísérlet sikerességét pedig egy hitelesítő biztos ellenőrzi majd.

Hirdetések

Érdemes lesz ellátogatni Karvára a hétvégén, ahol egy nem mindennapi eseménynek lehetünk szemtanúi. Az előrejelzés szerint az időjárás kegyes lesz a résztvevőkhöz, hiszen közepesen felhős, napos idő lesz, továbbá a hőmérő higanyszála akár +5 °C-ig is felkúszhat.

Mivel a víz már hideg (az Éduvizig legfrissebb adatai szerint 5,5 fokos), ezért a merülőknek figyelniük kell a testhőmérsékletükre is. A szervezők számukra 10 és 15 óra között szaunázási lehetőséget biztosítanak a parton.

(Borítókép: karvai önkormányzat)

Hirdetések
  • Hársfák ültetéséhez kérnek segítséget a tokodaltárói civilek

    Hat darab hársfa elültetéséhez kérnek segítséget az Aktívan Tokodaltáróért Közösen (ATAK) civil csoportosulás tagjai. A facsemetéket július 11-én helyeznék el a fő út mentén, a gödröket egy nappal korábban ásnák ki. Utóbbi feladat kapcsán várják az erős kezű férfiak jelentkezését.

    Hídlap
  • Több kocsin is kilazították a kerékcsavarokat Szokolyán

    Egy ismeretlen személy éjjelente borsot tör a szokolyaiak orra alá, hiszen kilazítja a kocsikon a kerékcsavarokat. A település önkormányzat mindenkit arra kér, hogy ellenőrizzék a járművek kerekeit és ha rendelkeznek információkkal, netán „károsultak”, akkor jelezzék azt nekik.

    Hídlap