Jeromos

Hídlap

Ál-plébánosként huszonhárom milliót csalt ki a sértettől a dorogi férfi

2014 decemberétől kezdve másfél éven át plébánosnak adta ki magát egy dorogi férfi, aki valótlan örökségre hivatkozással több mint 23,5 millió forintot csalt ki a sértettől. A Szegedi Járási Ügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendeljék el a csaló letartóztatását.

Hirdetések

A gyanú szerint az elkövető egy igencsak valótlan történettel kereste fel a volt plébánost. Azt mondta sértettnek, hogy mindketten örököltek egy olyan személy végrendelete alapján, aki fiának a temetésén a sértett az 1970-es években káplánként közreműködött. Állításának alátámasztására a gyanúsított a sértett előtt felmutatott több különböző, valótlan tartalmú, illetve hivatalosnak látszó iratot, valamint egy-egy hamis végrendeletet is, amelyek 30.000 euró, illetve 80.000 euró örökség ígéretéről szóltak. Miután a gyanúsított a sértettel elhitette, hogy mekkora vagyont örökölhet, további, valótlan indokokra, így illetékek, pótlékok befizetésére hivatkozással, tőle hatvanhat alkalommal különböző nagyságrendű pénzösszegeket csalt ki.

A járási ügyészség a minősített csalás bűntette miatt indult eljárásban a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a bűnismétlés veszélye miatt tett indítványt a letartóztatás egy hónapra történő elrendelésére. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsított letartóztatását az ügyészi indítványban foglaltakkal egyezően elrendelte. A végzés nem végleges, az ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be.

(Forrás: ugyeszseg.hu)
(Borítókép illusztráció: vanityfair.com)

Hirdetések

  • Online koncertet adnak az esztergomi zeneiskola tanárai

    A járványhelyzet miatt nem rendeznek nyilvános hangversenyeket az esztergomi Zsolt Nándor Katolikus Zeneiskolában, de a tanárok úgy érzik, hogy a Zene Világnapjának megünneplése – melyet október 1-én tartanak – ebben a helyzetben is kedves kötelességük és szívügyük.

    Hídlap
  • Modell- és gyártásevolúció a Magyar Suzukinál

    A Magyar Suzuki a modern magyar autóipar leghosszabb sikertörténete. A japán gyökerű vállalat ötven év kihagyás után, 1992-ben hozta vissza hazánkba a személyautógyártást. Közel három évtized alatt több mint 3,5 millió autó gördült már le az esztergomi gyártósorról.

    Hídlap