Mária

Hídlap

Koncerttel avatták fel a csolnoki szabadtéri színpadot

A Csolnoki Német Nemzetiségi Vegyeskórus, valamint a Sonia és a Blues and roll koncertjével avatták fel a csolnoki Szent János parkban épített szabadtéri színpadot. Az építmény megjelenésében hasonlít az Ulmer Schachtelre, vagyis az Ulmi dereglye hajótípusra, mellyel a hazánkba érkeztek a sváb telepesek.

Hirdetések

Az avatóünnepségen Kolonics Péterné polgármester elmondta, az adventi rendezvények idején mindig fedett színpadot kellett állítaniuk a fellépőknek, ezért a költségek csökkentése és a lakossági igényeket figyelembe vége már régóta terveztek egy állandó építményt.

E nemes célra sokan ajánlottak fel adományokat, hiszen a csolnokiak is szerették volna, hogy a terv megvalósuljon. Mintegy ötmillió forint gyűlt össze a különböző hozzájárulásokból, a zöldhulladék szállítás lakossági díjából és az építkezési törmelék szállításáért befizetett pénzből. A hosszú egyeztetés és tervezés után idén el is kezdődhetett a csolnoki származású Hampl Róbert építészmérnök által tervezett színpad építése.

Kolonics Péterné felidézte, hogy nyáron a földmunkák közben egy második világháborús lőszert találtak, így a környéken élőket rövid időre ki kellett telepíteni. Azonban még ez a “kellemetlenség” sem törte meg az építkezés lendületét és év végére el is készült a fedett emelvény.

Beszéde zárásaként férje, Kolonics Péter festőművész két festményét ajándékozta Hampl Róbertnek és Schmidt Márton kivitelezőnek, majd dr. Kulcsár Sándor megáldotta a színpadot, valamint az adventi koszorút.

(Forrás: Dorogi-medence)

Hirdetések

  • Zöld Busz Program: hibrid járművekre cserélhetik az esztergomi buszokat

    „Kedves Esztergomiak! Polgármesteri programom szerves részét képezte az a vállalás, amely szerint a Magyar Kormánnyal a Zöld Busz Program részeként, alacsony padlós, hibrid technológiájú buszokra cserélünk minden helyi járatú buszt – közölte Hernádi Ádám polgármester a programmal kapcsolatban.”

    Hídlap
  • Kettős gyilkosság gyanúsítottját fogták el Esztergomban

    Előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsít a rendőrség egy 41 éves magyar és egy 42 éves szlovák férfit a Pilisszentivánnál talált testmaradványokkal összefüggésben – számoltak be magyar és szlovák rendőri vezetők pénteki budapesti sajtótájékoztatójukon, melyről az MTI tudósított.

    Hídlap