Máté, Mirella

Hídlap

Állami támogatást kap az esztergomi kórház szülészete

Ötvenhárom közfinanszírozott egészségügyi intézmény szülészetét fejlesztik 3,3 milliárd forintból – jelentette be prof. dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a napokban Budapesten. A támogatottak között van az esztergomi Vaszary Kolos Kórház is, mely mintegy 33,1 millió forintban részesül.

Hirdetések

Kásler Miklós a család folytonosságának fontosságát hangsúlyozva azt mondta: az emberi élet értelme a gyermek, hiszen bennük élünk tovább, ahogy nemzetünk, kultúránk, tradícióink, történelmünk is. Álláspontja szerint a kellemes, családias körülmények között lezajlott szülés motivációt ad a további gyermekek vállalásához, elősegíti az anya és gyermek közötti korai kötődés kialakulását, továbbá segít biztosítani a kisgyermek életkezdetének legoptimálisabb feltételeit.

A kormány összesen 10 milliárd forintot fordít család- és bababarát szülészetek kialakítására. Első körben – 6,4 milliárd forintból – 44 kórházat fejlesztettek. A mostani, második pályázati körben 10 fővárosi és 43 vidéki kórház infrastrukturális fejlesztéseit, illetve eszközbeszerzéseit finanszírozzák állami forrásból.

A pályázat egyetlen feltétele volt, hogy a fejlesztéseket össze kell kötni képzésekkel is. Az anya- és bababarát szülészeti ellátással kapcsolatos graduális és posztgraduális képzési rendszer fejlesztésére 100 millió forintot különítettek el.

A most megvalósuló második ütem céljai a szülészeti ellátás elméletének és gyakorlatának megváltoztatása; képzések, belföldi és külföldi tapasztalatcsere, módszertani fejlesztések támogatása; a várandósfelkészítés megerősítése; továbbá az anyatejgyűjtő állomások fejlesztése; és a szülés körüli időszak pszichés megerősítése. A második ütemben 53 intézmény 73 pályázatot nyújtott be, ugyanis egy kórház több osztálya is pályázhatott.

(Forrás: MTI/kormany.hu)
(Borítókép: varkapu.info)

Hirdetések
  • Ezúttal Lábatlanon fogtak el egy körözött személyt

    Szeptember 19-én, szombaton este Lábatlanon ellenőrizték a nyergesújfalui rendőrök egy társaság tagjait – írja a police.hu. Az igazoltatás közben kiderült, hogy a csoport egyik tagja ellen a Salgótarjáni Járásbíróság elfogatóparancsot adott ki.

    Hídlap
  • Buszra és vonatra várakozva is viselni kell a maszkot

    A MÁV-Start és a Volánbusz a napokban megjelent kormányrendelet értelmében hétfőtől tovább szigorítja a maszkhasználatot – közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága az MTI-vel. Szeptember 21-től kezdve az állomások és megállóhelyek helyiségeiben is hordani kell majd a maszkot.

    Hídlap