Lukrécia

Hídlap

Többfelé is kidőlt fák okoztak forgalmi akadályokat

Térségünk több pontján is kidőlt fák akadályozták a forgalmat – tudtuk meg a Komárom-Esztergom Megyei, illetve a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól. Bejött az időjósok számítása, hiszen a kiadós eső után az erős szél nehezíti meg az életünket.

Hirdetések

A bajok december 22-én este kezdődtek, amikor az 1119-es út tarjáni szerpentinnél kövek hullottak az úttestre. A rövid időn belül lehulló nagy mennyiségű csapadéknak, majd az erős szélnek köszönhetően további káresemények is bekövetkeztek.

Csekéné dr. Laczkó Melinda tűzoltó alezredes, a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője megkeresésünkre elmondta, hogy hétfő hajnalban nagy méretű fák dőltek az úttestre az 1105-ös út Bajna és Gyermely közötti szakaszán, illetve az 1119-es út Bajna és Nagysáp közötti szakaszán. A helyszínekre a bajnai hivatásos tűzoltókat riasztották, az egységek pedig láncfűrész segítségével aprították fel a fákat és szüntették meg a forgalmi akadályt.

Délután pedig Héreg és Bajna között dőlt az útra egy tizenöt méter magas fa. A forgalmi akadályt képező fát a bajnai hivatásos és Héreg Önkéntes Tűzoltó Egyesületének tagjai két motoros láncfűrésszel és kézi erővel távolították el.

A Szobi járásból eddig mindössze egy bejelentés érkezett – válaszolta megkeresésünkre Csámpai Attila tűzoltó százados, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei szóvivője. Elmondta, hogy hétfőn délelőtt egy akácfa dőlt az úttestre Ipolydamásd közelében.

A vámosmikolai önkormányzati tűzoltók láncfűrész segítéségével darabolák fel a fát, majd megszüntették a forgalmi akadályt. Egyébként utóbbi egységet egy Ipolydamásd és Szob között történt anyagi káros balesethez is riasztották.

Hirdetések