Hétszázketten vettek részt a 2019. évi Annavölgyi Téli Túrán. A kirándulók ezúttal is Annavölgyről és Tokodról vághattak neki a távnak, majd a két csapat a miklósbereki emlékműnél találkozott, ahol lámpáikkal rajzolták ki a bányász jelképet.
A szervezők karácsony után megkezdték az előkészületeket és bejárták az útvonalat, valamint azt is eldöntötték, hogy hol lesz az élő világító bányászjelkép is. A sárisápi és tokodi önkéntes tűzoltók, annavölgyi és tokodi polgárőrök, a települések vezetői közösen vonultak fel a Gete mögé, majd a Miklós-berki bányász-emlékmű közelében Bánhidi Zsolt vezetésével kijelölték a 490 négyzetméter alapterületű alakzatot, ami a túra leglátványosabb elemeként szolgált.
A túra napján Tokodról Posár Ede és Kinda József, míg Annavölgyről Bánhidi Dávid vezetésével indultak útnak a kirándulók. A két csapat útközben, az emlékműnél eggyé olvadt, majd immár együtt haladtak tovább haladtak a bányász kalapácshoz.
Miután a hétszáz túrázó elfoglalta a helyét és az ég felé fordította a lámpáját egy drón segítségével megörökítették a világító jelképet.
A Bányászhimnusz eléneklése után újra útra keltek és rövid időn belül meg is érkeztek a Csolnoki Bányász Múzeumhoz, ahol 1750 szelet zsíros kenyérrel, 110 liter forralt borral és 50 liter teával fogadták őket.
A helyszínen Bánhidi József annavölgyi, valamint Bánhidi László tokodi polgármester köszöntötte a résztvevőket, majd díjakat kaptak a legidősebb, legfiatalabb, legmesszebbről érkezett kirándulók, illetve azok, akik születésnapjukat ünnepelték.
A pihenőt követően már csak néhány kilométernyi táv várt a túrázókra, akik jórészt az Országos Kéktúra nyomvonalán, illetve kisebb ösvényeken ereszkedtek le Dorogra.
(Forrás: Tokod Falu Helytörténeti Kultúrmisszió)
(Fotók: TKD Records)