Aguszta

Hídlap

Dorogi birkózók mártóztak meg a Palatinus-tóban

Idén ünnepli kilencvenedik évfordulóját a dorogi birkózás. Az egész éves programsorozatot a január 2-i jeges fürdőzéssel nyitották meg, melynek keretében a Dorogi Nehézatlétikai Club sportolói mártóztak meg a Palatinus-tóban.

Csütörtökön kora délután az Öböl Music Beachen gyűltek össze a résztvevők, majd Puksa Ferenc a klub elnökével, valamint Aubéli Ottó többszörös olimpikon, világ- és Európa-bajnoki bronzérmes birkózóval együtt mintegy huszan futottak bele a vízbe. A jó hangulatú eseményt Bacsa Péter, a Magyar Birkózó Szövetség alelnöke is megtekintette. A szervezők forró teával fogadták a bátor fürdőzőket.

A jubileumi esztendőben további programokat is szervez a klub. Márciusban Fekete Gyémánt Kupát rendeznek Dorogon, melyen a nemzetközi junior, valamint grundbirkózó csapatversenyen túl kiállítás is várja majd az érdeklődőket. Júniusban, a Birkózás éjszakájának ad otthont a Nipl Stefánia Uszodában, novemberben pedig serdülő kötöttfogású csapatbajnokság döntőjét rendezik meg a városi sportcsarnokban. A rendezvénysorozatot decemberben, fáklyagyújtással zárják.

  • Jogosítvány nélkül és ittasan motorozott egy férfi Dorogon

    Március 28-án, szombaton ezúttal a dorogi Kálvária utcában állítottak meg a rendőrök egy ittasan közlekedő személyt. A férfi segédmotoros-kerékpárjával rótta az utcákat, mígnem szembe találta magát a Dorogi Rendőrkapitányság járőreivel.

    Hídlap
  • Hétfőn újraindul a szobi komp

    „Örömmel értesítjük kedves olvasóinkat, hogy a javítási munkálatok befejeződtek és így menetrend szerint 2020.03.30-án hétfőn, 6.40-kor indul a szobi átkelésen a járat.” – írja a Szobinfó nevű Facebook oldal. A hajó felújítása befejeződött, március 27-én vízre tették és elindultak fele Szobra.

    Hídlap
Advertisements