Adalbert

Hídlap

Alvó, részeg férfi telefonját lopta el, fegyházbüntetést is kaphat érte

Az Esztergomi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki ellopta a telefonját az ittas állapotban lévő és éppen alvó sértettől. A többszörös visszaeső tettes egy doboz cigaretta áráért értékesítette a készüléket.

Hirdetések

A vádlott tavaly június 24-én Esztergom külterületén a sértettel és további két személlyel nagy mennyiségű szeszes italt fogyasztott. A másik két személy időközben elköszönt tőlük, így a későbbi tolvaj kettesben maradt a sértettel, aki az elfogyasztott alkohol hatására elaludt.

A vádlott ezt kihasználva kivette a pulóverének zsebéből a 25 ezer forint értékű mobiltelefont, majd ott hagyta az alvó férfit. Ezután az esztergomi buszvégállomásra ment, ahol ezerötszáz (!) forintért eladta a készüléket, melyet a rendőröknek sikerült lefoglalniuk és visszaadták a sértettnek.

Egyébként a többszörösen visszaeső vádlott a bűncselekményének elkövetésekor feltételesen volt szabadlábon. Az ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy ha a férfi az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét és lemond a tárgyalásról való jogáról, akkor a bíróság a vádlottal szemben 4 év fegyházbüntetést szabjon ki és 5 évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától. Továbbá a korábban kapott feltételes szabadságot szüntesse meg és állapítsa meg, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

(Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség)
(Borítókép: civishir.hu)

Hirdetések
  • Ittas sofőr szenvedett balesetet Dorog külterületén

    Lesodródott az útról és a menetirány szerinti jobb oldali vízelvezető árok végén lévő betonszegélynek ütközött egy autós még szeptember 25-én, pénteken 21 óra 30 perckor – közölte a rendelkezésre álló információk alapján a police.hu.

    Hídlap
  • Facsemetéket ültettek el Zebegényben

    „Fontos, hogy a köznevelés a tanórákon kívül is a természetvédelmet szolgálja” – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a Pest megyei Zebegény településfásítási programjának megnyitóján.

    Hídlap