Adalbert

Hídlap

Felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszta a buszmegállót szétverő férfi

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki még tavaly nyáron vert szét egy nyergesújfalui buszmegállót. A vandál továbbá egy jelzőtáblát is kitépett. A vádlott később megtérítette az önkormányzatnak az általa okozott kárt.

Hirdetések

A vádirat szerint a vádlott tavaly augusztus 25-én 18 óra 45 perckor gondolt egyet és a Tát felé vezető kerékpárútnál kirángatott a földből „Elsőbbségadás kötelező” és „Gyalog és kerékpárút” közúti jelzéseket tartalmazó jelzőtábla-tartó oszlopot, melyet aztán elhajított a sínek irányába. Így az arra járók nem észlelhették a táblák jelzéseit.

A vádlott ezután a közelben található buszmegállóhoz ment, ahol kiabálni kezdett és kitörte a három elemből álló üveg oldalfal két szélső elemét. A férfi erőszakos, öntörvényű, a társadalmi együttélési szabályokkal nyíltan szembehelyezkedő magatartása alkalmas volt arra, hogy a jelenlévőkben és másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen. A vandál mintegy 196 ezer forint kárt okozott.

Az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a bíróság a vádlottat büntetővégzésben, tárgyalás mellőzésével végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélje. Az Esztergomi Járásbíróság az ügyészség indítványa alapján, büntetővégzésben, tárgyalás mellőzésével a vádlottal szemben halmazati büntetésül 1 év 2 hónap börtön fokozatú szabadságvesztés büntetést szabott ki, amelynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.

(Borítókép: police.hu)
(Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség)

Hirdetések

  • Ittas sofőr szenvedett balesetet Dorog külterületén

    Lesodródott az útról és a menetirány szerinti jobb oldali vízelvezető árok végén lévő betonszegélynek ütközött egy autós még szeptember 25-én, pénteken 21 óra 30 perckor – közölte a rendelkezésre álló információk alapján a police.hu.

    Hídlap
  • Facsemetéket ültettek el Zebegényben

    „Fontos, hogy a köznevelés a tanórákon kívül is a természetvédelmet szolgálja” – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a Pest megyei Zebegény településfásítási programjának megnyitóján.

    Hídlap