Tovább maradhat letartóztatásban az a két férfi és egy nő, akiket csoportosan elkövetett rablással gyanúsítanak. A vádirat szerint a háromfős társaság először a sértettek bizalmába férkőztek, majd erőszakkal elvették a két férfi értékeit.
Az elkövetők tavaly október 8-án egy esztergomi sörözőben észrevették, hogy a két sértett közül az egyik nagy mennyiségű pénzt tart magánál. A rablók és a két férfi átmentek egy másik bárba, ahol tovább folytatták az italozást, majd éjfél körül a sértettek elköszöntek tőlük.
A társaság hölgy tagja utánuk ment és szexuális ajánlatot tett nekik, eközben pedig utolérte őket a másik két gyanúsított. Ekkor az újdönsült barátok számonkérték a két sértettet, hogy miért ölelgetik a nőt.
Az egyik férfi ököllel többször megütötte az egyik sértettet, majd a földre rántva is bántalmazta, miközben a nő kivette a zsebéből a benne lévő kétszázezer forintot. A földre rántott sértett a másik zsebében tárolt 93.000,- Ft-ját kivette és a szájába tette, hogy ezzel megakadályozza annak elvételét, de a nő a sértett szájából is megkísérelte kitépni a pénzt.
Ezután a nő is bántalmazta a földön lévő sértettet. Ezzel egyidejűleg a másik férfi gyanúsított a másik sértettet a földre nyomta, ott lefogta, és a sértett nadrágja zsebéből kivette a háromszáznegyvenezer forint értékű mobiltelefonját és azt a saját zsebébe tette.
Az ügyészség indítványára a nyomozási bíró október 11-én rendelte el a három elkövető letartóztatását, mert megalapozottan feltehető, hogy a bizonyítást veszélyeztetnék, valamint a büntetőeljárásban elérhetetlenné válnának. A letartóztatás határidejét a bíróság legutóbb 2020. február 11. napjáig hosszabbította meg. Az ügyészség indítványozta a két férfi és a nő letartóztatásának újabb kettő hónappal, változatlan okokból történő meghosszabbítását.
(Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség)