Jenő

Hídlap

Tisztújítást tartottak az esztergomi Vasas Horgász Egyesületnél

A napokban eredményes tisztújító közgyűlést tartott az esztergomi Vasas Horgász Egyesület, melynek tagjai újra elnökké választották Szentkirályi Ádámot. A város legnagyobb civil szervezete konzorciumi partnere egy jelentős természetvédelmi beruházásnak is.

A beszámolóból kiderül, hogy a szervezet gazdálkodása stabil, több pályázaton indultak eredményesen, többek között halőri autót és szárzúzó gépet szereztek be. Az egyesület kezelésében van az esztergomi Kis-Duna ág is, a szolgáltatás jó színvonalú ellátása érdekében kilenc tag rendészeti képesítést szerzett. A szervezet kiemelkedően jó kapcsolatot ápol az esztergomi önkormányzattal.

Hirdetések

Az egyesület egy bizottság felállítását tervezi, ahová olyan személyeket szeretnének megnyerni a most esetleg leköszönt vezetőségi tagok mellé, akik társadalmi szerepükkel is segíthetik az egyesület munkáját, a természetvédelem ügyét, a Kerek-tó és Búbánatvölgy fejlesztését.

Az esztergomi Vasas Horgász Egyesület a Lépésekre a Dunakanyartól projektben a Búbánat-völgyi Kerek tó mellett látogatóközpontot épít közel 200 millió forintos beruházással. A 416 millió forintos támogatásban részesült Lépésekre a Dunakanyartól program elemeit egy konzorcium valósítja meg, amelynek az esztergomi Vasas Horgász Egyesület mellett tagja a Pilisi Parkerdő Zrt., a Magyar Természetjáró Szövetség és a Magyar Turisztikai Ügynökség. A tervezett fejlesztéseket a Pilis-hegységben és a Gerecsében, az Országos Kéktúra nyomvonala mentén valósítják meg.

Az új központ a természeti környezetbe illeszkedő, 640 négyzetméteres, kétszintes épület lesz. A létesítményben oktatótermeket, öltözőket, mosdókat és büfét alakítanak ki, a közösségi tér alkalmas kiállítások, rendezvények befogadására.

Az 1960-ban, a Műszeripari Művek és a SZIM Marógépgyár támogatásával alakult esztergomi Vasas Horgász Egyesületnek 2700 tagja van, ebből mintegy 400 gyermek és ifjúsági tag. Közülük többen vesznek részt országos- és világversenyeken, képviselve ezzel szűkebb hazájukat ezeken a megmérettetéseken.

(Forrás és fotók: KEMHESZ)

Hirdetések
  • Koronavírus: szigorítják a Magyarországra történő belépést

    Több, környező országban is újult erőre kapott a járvány, ezért három kategóriába (zöld, sárga, vörös) sorolja az államokat a kormány – hangzott el a vasárnap délelőtti sajtótájékoztatón. Gulyás Gergely közölte: hazánk jelenleg az egyik legbiztonságosabb ország Európában.

    Hídlap
  • Két autó ütközött össze a Dobogókőre vezető úton

    Két személyautó ütközött össze július 11-én, szombaton délután az 1111-es út 27. kilométerszelvényében, Esztergom és a pilisszentléleki lehajtó között – írja a Dorogi-medence. A helyszínelés idejére először teljes útzárat rendeltek el, majd félpályán megindulhatott a forgalom.

    Hídlap