Vencel

Hídlap

Kiütötte a Vértessomló csapatát az FC Esztergom

10:1-re ütötte ki a Vértessomlói KSK csapatát az Atlasz-Geodézia Megye I. osztályú felnőtt bajnokságban szereplő FC Esztergom. A kiütéses sikerből Izsó Bence István és Klátyik Balázs vette ki leginkább a részét: a két játékos egyaránt mesterhármast szerzett. A vendégek a 81. percben szépítettek, igaz azután még bekaptak három gólt.

Hirdetések

Jót tett a téli szünet az FC Esztergom csapatának, mely a 17. fordulóban a kiesőhelyen álló Vértessomlói KSK-t látta vendégül. Az őszi találkozón kétgólos vereséget szenvedett az Esztergom, így mindenképpen revansot szerettek volna venni az ellenfelükön.

A gólcsap már az első félidőben kinyílt: a 28. percig egészen jól tartotta magát a Vértessomló, ekkor azonban Szlovák Márton vezetéshez juttatta a hazai csapatot. Egy perccel később Klátyik Balázs is beköszönt, Joó Andor pedig a 40. percben belőtte a harmadik esztergomi gólt.

Az első félidő végén 3:0-ás eredménynél vonultak öltözőbe a csapatok, majd a második játékrészben igazi gólparádét láthatott a közönség. Izsó Bence István az 54., a 72. és 78. percben is eredményesnek bizonyult. Klátyik Balázs nem csak a 29 percben, hanem az 62. és a 85. percben is betalált. Chrompota Bence a 89., míg Holló Dávid a 90. percben lőtt gólt. A vendégek részéről Horváth Péter a 81. percben szépített.

Végeredmény: FC Esztergom 10-1 Vértessomlói KSK

(Borítókép: Futball Club Esztergom)

Hirdetések
  • Villanyoszlopnak csapódott egy kukásautó Kesztölcön

    Szeptember 28-án, hétfő délelőtt fa villanyoszlopot döntött ki egy kukásautó Kesztölcön, az Ady Endre utcában – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A helyszínre műszaki mentés céljából az esztergomi hivatásos, valamint a kesztölci önkéntes tűzoltók vonultak ki.

    Hídlap
  • Árokba hajtott egy autó az 1111-es úton

    Személyi sérüléssel járó baleset történt szeptember 28-án reggel az 1111-es út Esztergom és Pilisszentkereszt közötti szakaszán – tudtuk meg a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

    Hídlap