Időszakos vízhiányra kell számítani az esztergomi Bajcsy-Zsilinszky utcában

Hálózatkarbantartási munkálatokat végez Esztergomban, a Vörösmarty Mihály utca 2. számú ingatlan előtt az Északdunántúli Vízmű (ÉDV) Zrt., emiatt időszakos vízhiányra kell számítani a Bajcsy- Zs. utca pártalan oldalán – a Vörösmarty utca és Imaház utca közötti szakaszon.

Este és reggel is történt baleset Esztergom-kertvárosban

Anyagi káros baleset történt február 17-én, hétfőn 19 óra 2 perckor az esztergom-kertvárosi körforgalomnál – tudtuk meg a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságtól. Kedden reggel néhány méterrel odébb, a benzinkútnál hajtott egymásnak két autó.

Tilos összegyűjteni az elhullajtott agancsokat

Tél végétől április elejéig, amikor a szarvasok levetik agancsukat, óriási problémát jelent az engedély nélküli gyűjtés. Az illegális agancsgyűjtők engedély nélkül tevékenykednek, ami eleve törvénybe ütköző cselekedet, de még ennél is jóval nagyobb kárt tudnak okozni.

Közterületek karbantartására alkalmas kisgépet adtak át Tokodaltárón

Ünnepélyes keretek között adták át Tokodaltárón azt a multifunkciós kisgépet, melyet a Magyar Falu Program keretében szerzett be az önkormányzat. A köszöntőbeszédek után elsőként dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője indította be a járművet.

Hárman sérültek meg a dorogi balesetben

Suzuki Swift típusú személyautó és egy kisteherautó ütközött össze hétfőn reggel Dorogon, a Gorkij és a Heine utcák kereszteződésében – írja a Dorogi-medence. A portál a rendőrségtől megtudta, hogy a baleset következtében hárman sérültek meg.

Néhány órán belül két ittas sofőrt is elkaptak a dorogi rendőrök

Az elmúlt hétvégén előbb Tokodon, majd néhány órával később Leányváron is ittas sofőrt igazoltattak a dorogi rendőrök. Mivel az alkoholszonda mindkét esetben pozitív eredményt mutatott, így a vezetőket előállították, jogosítványukat pedig elvették.

Rákosmente után a Vácot is legyőzte az Esztergom

Hazai pályán 40:31-re győzte le a Női Kézilabda NB II Észak-csoportjában szereplő Esztergomi Vitézek RAFC csapata a DKA Vácot. A fiatal, tehetséges akadémistákból álló vendégek ősszel borsot törtek az esztergomiak orra alá, most pedig pont nélkül távoztak Esztergomból.

Két autó ütközött össze az esztergomi Bánomi úton

Egy szlovák rendszámú, piros színű Skoda, valamint egy fehér színű Ford ütközött össze február 16-án, 16 óra körül az esztergomi Bánomi út és az Irinyi János utca kereszteződésében. Úgy tudjuk, hogy a vétkes sofőr nem adott elsőbbséget a szabályosan közlekedő másik autónak.

Villanyoszlopot döntött ki egy kisbusz Nyergesújfalun

Beton villanyoszlopnak ütközött egy kisbusz február 16-án, vasárnap reggel Nyergesújfalun – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A helyszínre a nyergesújfalui hivatásos tűzoltókat riasztották, az egység pedig eltávolította az útra dőlt villanyoszlopot.

Egyelőre nem indult büntetőeljárás a brutális kutyatámadással kapcsolatban

Brutális módon ölt meg egy kisebb kutyafalka tizenegy kecskét Esztergom Szamárhegy nevű városrészében. A támadás kapcsán megkerestük a megyei rendőr-főkapitányságot is. Gányai Balázs rendőr hadnagy, sajtóreferens megerősítette: az ügyben egyelőre nem indult büntetőeljárás.

Sikerült, minden gyermek könyvvel tért haza a pilismaróti óvodából

Megvalósult a Pilismaróti Mesevár Óvoda vezetőségének álma: pénteken, vagyis Valentin napon minden gyermek könyvvel térhetett haza. A falubeliek rengeteg művel lepték meg őket, összesen több mint száz kötet várta az óvodásokat.

Csavarokkal teli virslit dobáltak több dorogi ház udvarába

Szombaton reggel csavarokkal teli virslikkel dobtak több, a dorogi Petőfi telepen (West áruház mögötti utcák) található ingatlan udvarába – hívta fel a figyelmet az ott élő P. János. A férfi azt írta, hogy a kutyája elpusztult az elfogyasztott húsdarab miatt.

Tisztújítást tartottak az esztergomi Vasas Horgász Egyesületnél

A napokban eredményes tisztújító közgyűlést tartott az esztergomi Vasas Horgász Egyesület, melynek tagjai újra elnökké választották Szentkirályi Ádámot. A város legnagyobb civil szervezete konzorciumi partnere egy jelentős természetvédelmi beruházásnak is.

Több mint két évvel a támadás után fogták el a kalauz bántalmazóját

A váci rendőrök 857 nappal a támadás után fogták el egy jegyellenőr bántalmazóját – írja a police.hu. A jelenleg harminc éves támadóval szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Váci Rendőrkapitányság.

Rendkívüli ülésen fogadták el a 2020. évi költségvetést

Február 13-án, csütörtökön rendkívüli ülést az esztergomi képviselő-testület, melyen többek között elfogadták a 2020. évi költségvetést. Az ülésen Heckel Zoltán és dr. Révfalvi Gergely képviselők egyéb elfoglaltságaik miatt nem tudtak részt venni.

Összefogtak a szemét ellen a bényi fiatalok

Két lelkes, természetszerető bényi fiatal megelégelte, hogy egyesek szemrebbenés nélkül a települést körülvevő földeken és erdőkben dobálják el hulladékukat. Bajkó Xavér és Bartos Árpád öt zsák szemetet gyűjtött össze, de nem érik be ennyivel: a közeljövőben folytatják a munkát.

Rajthoz áll Pónya Sára a biatlon világbajnokságon

Február 14-én áll rajthoz Pónya Sára a 2020-as Antholz-i Biatlon Világbajnokságon. A pilismaróti sportoló a 14:45-kor rajtó női, 7,5 kilométeres sprint versenyszámban szerepel. A futamon az Eurosport 1 élőben közvetíti, így akár őt is láthatjuk a tévé képernyőjén.

Két körözött személyt kaptak el a rendőrök Esztergomban

Két körözött személyt fogtak el a rendőrök február 13-án, csütörtökön Esztergomban. Az egyik férfit ittas vezetés miatt keresték a hatóságok, míg a másik személy ellen sikkasztás miatt adtak ki elfogatóparancsot.

Dorogi, esztergomi és táti síelők remekeltek a Honda Kupán

Kilencedik alkalommal rendezték meg a Honda Kupát a szlovákiai Donovalyban, ahol szép eredményeket értek el a dorogi, esztergomi és táti versenyzők. A SkiOutlet.hu verseny résztvevői egyfutamos óriás-műlesiklásban mérték össze tudásukat.