Gellért, Mercédesz

Hídlap

Esztergom Sportjáért Életműdíjat kapott Heer Lajos

Heer Lajos vehette át idén az Esztergom Sportjáért Életműdíjat a Rugby Club Hostelben megrendezett Esztergomi Sportbálon. Erős Gábor alpolgármester a díjazott méltatásakor elmondta: elismerés az egyik legjobb helyre került.

Hirdetések

A rendezvény elején köszöntötték a meghívott vendégeket, köztük Erős Gábort, Heckel Zoltánt, a Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság elnökét, Kovács Tamás képviselőt és Tamás Csabát, a Nemzeti Vágta versenyzőjét.

A bált a Pilisi Kolibri STE táncosai nyitották meg, majd ismertették a 2012-ben alapított díj történetét. Elhangzott, hogy az elismerést annak a személynek ítélik oda, aki edzőként, sportolóként, támogatóként, vezetőként, vagy bármilyen más feladatkörben legalább ötven évet eltöltött a város sportéletében.

Ezután felolvasták az eddigi kitüntetettek és az idei jelöltek nevét, majd bejelentették, hogy idén Heer Lajos, az Esztergomi Triatlon Klub SE edzője, a Szent István Strandfürdő igazgatója veheti át a díjat.

-Hatalmas dolog több mint ötven évet eltölteni a sportban – jelentette ki Erős Gábor, majd a folytatásban arról beszélt, hogy minden évben politikai befolyás nélkül az alapító sportszervezetek döntenek arról, hogy ki kapja meg az elismerést. Gratulált az önkormányzat nevében Heer Lajosnak és reméli, hogy még sokáig jelen lesz az esztergomi sportéletben.

Nem csak ő, hanem Szabó Márton is méltatta Heer Lajost, aki megjegyezte: az edző a munkában, a kitartásban és a szorgalomban hisz. Véleménye szerint ezt a mentalitást egyaránt magukba szívták az úszni tanuló növendékek és az Európa-bajnokká vált tanítványok is.

Az elismerést és az ajándékot Erős Gábor és Neuzer András adta át a díjazottnak. A bál további részében a No Stress Band felelt a hangulatért.

Hirdetések