Jeromos

Hídlap

Akár a kóspallagi buszmegálló is újjászülethet a Mol Helyi Érték programján keresztül

Elindult a Mol Helyi Érték programjának közönségszavazása, amelyben ezúttal is körzetenként két-három elképzelésre adhatjuk le a voksunkat. Térségünkből egyetlen egy kezdeményezés szerepel a listán: egy kóspallagi egyesület buszmegállót újítana fel, sőt még egy közösségi könyvespolcot is elhelyeznének benne.

Hirdetések

A MOL Alapítvány programjában ezúttal 151 pályázat várja a szavazatokat. A Helyi Érték Program lényege, hogy helyi egyesületek és alapítványok nyerhetnek egyenként félmillió forintos vissza nem térítendő támogatást. Ezúttal négy kategóriában: jövő generációja, kultúra, környezetvédelem-fenntarthatóság és társadalom témában érkeztek be koncepciók.

Mind az ötvennégy körzetben a helyiek dönthetnek arról, hogy melyik elképzelés valósulhasson meg. Az 50. körzetben egy váci és egy fóti pályázat mellett a kóspallagi Biber Kulturális és Környezetvédelmi Közhasznú Egyesület „Közösségfejlesztés és olvasásnépszerűsítés Kóspallagon” című elképzelésre is leadhatjuk a voksunkat.

A 2002 májusában kóspallagi szülők és pedagógusok által alapított civil szervezet a bemutatkozásban azt írja, hogy a településükön nagy szükség van az összefogásra és a közösségi kezdeményezésekre. Céljuk, hogy a falu közepén álló buszmegállót – mely spontán összehozza a különböző generációk tagjait – látképbe jobban illeszkedő faanyagokból szeretnék felújítani. Mivel több fórumon is felvetődött az ötlet, egy közösségi könyvespolccal is kiegészítenék a buszvárót, ahonnan bárki magával vihetne némi olvasnivalót, de vihet is helyette olyat, amit már megunt, illetve kiolvasott.

Az egyesület emellett a projekthez kapcsolódó közösségépítő programokat, így olvasásnépszerűsítő programot, rajzpályázatot és népmese napját is szervezne. A helyieknek március 29-ig van lehetőségük arra, hogy támogassák a kóspallagi elképzelést és megvalósuljon egy olyan fejlesztés, mely a településen élők javát szolgálhatja.

(Forrás: MOL Alapítvány)

Hirdetések
  • Ellopta és még aznap eladta a robogót

    Teremgarázsból lopott el tavaly tavasszal egy robogót, melyet még aznap értékesített is a tettes, egy 22 éves férfi. A Dorogi Rendőrkapitányság nyomozói befejezték B. Krisztiánnal szemben indult ügy vizsgálatát – írja a police.hu.

    Hídlap
  • Vasdiplomás pedagógusokat köszöntöttek Tokodon

    Vasdiplomás pedagógusokat köszöntöttek szeptember 29-én, hétfőn a Tokodi Községháza épületében – közölte közösségi oldalán a település önkormányzata. A járványhelyzetre való tekintettel szűk körben adták át az elismeréseket.

    Hídlap