Mihály

Hídlap

Felkészültek a váci kórházban a koronavírus elleni védekezésre

Megnövelt mennyiségben, immár 565 darab kézfertőtlenítőt helyeztek ki a belépési pontokon, vizsgálókkal, és kórtermekben – jelentette be dr. Rétvári Bence országgyűlési képviselő a váci Jávorszky Ödön Kórházzal kapcsolatban, ahol alaposan felkészültek a koronavírus elleni védekezésre.

Hirdetések

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára személyesen köszönte meg dr. Urbán Edina főigazgató asszonyon keresztül az intézmény minden dolgozójának, orvosának és ápolójának azt az áldozatos munkát, amit a koronavírus okozta vészhelyzet idején is végeznek.

„Hálásan köszönjük, hogy most is teszik a dolgukat, óvják mindnyájunk egészségét!” – írta a politikus a közösségi oldalán.

Dr. Rétvári Bence beszámolójából kiderült, hogy a megbeszélésen a koronavírus elleni védekezésről is szó volt. Az intézményben rendelkezésre állnak nagyobb mennyiségben sebészeti maszkok és FFP3 maszkok (melyek akár a szálló por vagy mérgező folyadékok ellen is védenek), gumikesztyűk, valamint védőfelszerelések.

„Fontos, ha valaki magán a tüneteket észleli, akkor ne menjen személyesen a rendelőbe, hanem telefonon hívja háziorvosát, aki fertőzésgyanú esetén értesíti a mentőket.” – olvasható a bejegyzésben.

(Borítókép és infó: dr. Rétvári Bence közösségi oldala)

Hirdetések

  • Ellopta és még aznap eladta a robogót

    Teremgarázsból lopott el tavaly tavasszal egy robogót, melyet még aznap értékesített is a tettes, egy 22 éves férfi. A Dorogi Rendőrkapitányság nyomozói befejezték B. Krisztiánnal szemben indult ügy vizsgálatát – írja a police.hu.

    Hídlap
  • Vasdiplomás pedagógusokat köszöntöttek Tokodon

    Vasdiplomás pedagógusokat köszöntöttek szeptember 29-én, hétfőn a Tokodi Községháza épületében – közölte közösségi oldalán a település önkormányzata. A járványhelyzetre való tekintettel szűk körben adták át az elismeréseket.

    Hídlap