Kármen, Anita

Hídlap

Átépítik a veszélyes bajnai kanyart

Sokkal biztonságosabbá válik a Bajna és Gyermely közötti út – mondta lapunknak dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője. Ugyanis, ahogyan arról a Magyar Közút Nonprofit Zrt. is hírt adott a sajtóközleményében, elkezdődött az 1105-ös út két település közötti 4,1 kilométer hosszú szakaszának felújítása.

Március 15-i nemzeti ünnepünk után jelentek meg a munkagépek az 1105-ös úton. Azóta 40 kilométer/órás sebességkorlátozás mellett és jelzőőrös forgalomirányítás mellett zajlik a munka, mely várhatóan június közepéig tart majd.

A Magyar Falu Program keretében, hazai finanszírozásból, mintegy 560 millió forintból megvalósuló projekt több munkafolyamatot is tartalmaz: a burkolatcsere mellett megújul a bajnai Ugrató-patak hídja is, de a legfontosabb, hogy elvégzik a volt juhhodály melletti kanyar ívkorrekcióját.

Dr. Völner Pál megkeresésünkre elmondta, hogy az elmúlt években sok baleset történt azon a rövid szakaszon. A balesetveszélyes állapot volt a fő indok, ami alapján sikerült jelentős összeget átcsoportosítani erre a felújításra a Magyar Falu Programban.

-A beruházásnak köszönhetően biztonságosabban közlekedhetnek majd a térségben élők – jegyezte meg a felújítással és a kanyar átépítésével kapcsolatban az országgyűlési képviselő.

Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint azzal, hogy a Magyar Falu Programban lehetőség nyílik az alsóbb rendű utak felújítására, újfent bebizonyosodott, hogy a programmal megkönnyíthetik az ott élők helyzetét.

-Bár most járványhelyzet és kijárási korlátozás van és az 1105-ös út nem számít kiemelt útvonalnak, jelentős rajta a forgalom. Sokan ugyanis a Duna irányából érkezve ezen az úton közelítik meg az M1-es autópályát. Azzal, hogy sikerül rendbe tennünk az útszakaszt, a nedves, csúszós körülmények között, és a téli időszakban is sokkal biztonságosabb lesz az a kanyarív, ahol korábban több súlyos baleset is történt – fogalmazott.

Elkezdődött az 1105-ös út felújítása (Forrás: dr. Völner Pál közösségi oldala)

Dr. Völner Pál felidézte, hogy korábban lakossági aláírásgyűjtés is indult, sőt képviselő-testületek és polgármesterek is szorgalmazták a fejlesztés mielőbbi megvalósítását.

-Tavaly sikerült megteremtenünk a felújítás anyagi forrásait, és utána el is indították a közbeszerzést. Időközben a Magyar Közút az időjárás miatt téli üzemmódba váltott. Most tavasszal pedig, amint lehetett, úgy ki is vonultak a gépek és elkezdődött a munka – mondta.

A politikus kijelentette: most is sikerült érvényt szerezni a lakossági igényeknek. Mint mondta, több helyen található rossz állapotban lévő útszakasz – és nem mellesleg az adott településeken élők is szorgalmaznak egy-egy felújítást – ezt a fejlesztést a balesetek miatt minél hamarabb el kellett végezni. A miniszterhelyettes ízik benne, hogy ezt követően Csolnokon is megkezdődik a burkolatcsere.

-Több tényező figyelembevételével fontossági sorrendben újítják fel az utakat. Mindig a Magyar Közút véleménye az elsődleges, de a bajnai út esetében a lakosság és a nonprofit vállalat véleménye egyezett is.. Rendszerben gondolkodunk, így különböző programokon keresztül használjuk fel a forrásokat, a projekteket egymásra építve valósítjuk meg, tehát koncepció mentén haladunk – jelentette ki a fejlesztésekkel kapcsolatban dr. Völner Pál. Mint mondta, például a Magyar Falu Programot és a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programot (TOP), is összehangolták, így minden település kap fejlesztési lehetőséget.

Így zajlott a bajnai főtér átépítése 2019 áprilisában

Az országgyűlési képviselő elmondta, hogy ennek megfelelően Bajnán a főtér és a kastély megújításán túl a településen áthaladó utat is fel fogják újítani.

A napokban több országos hírportál is azt híresztelte, hogy az Európai Unió 2000 milliárd forintot nyújt az országnak a koronavírus elleni védekezésre. Dr. Völner Pál kérdésünkre válaszolva azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy ez csak egy szokásos brüsszeli csúsztatás, Magyarország egy plusz eurocentet sem kap az EU-tól.

-Csak a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusból még el nem költött 29 milliárd eurónyi kohéziós pénzt lehetne a járvány elleni küzdelemre költeni, szó sincs plusz forrásokról – mondta.

Dr. Völner Pál (illusztráció)

-Gondoljunk a nemrégiben támogatásban részesült csolnoki, pilismaróti, illetve a máriahalmi-epöli közös fejlesztésekre, vagy éppen a bajnai útfelújításra. Az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium felújítására megítélt összeget szintén lehívtuk, de még nem fizették ki. Brüsszel nagy ötlete az, hogy ne fejlesszük a településeket, vagy éppen a magyar vállalkozásokat, hanem az erre fordítandó pénzt költsük a járvány elleni védekezésre. Ilyen ötletekért és ilyen, támogatásnak nevezett pénzügyi lufikért teljesen felesleges fenntartani egy ekkora apparátust. A magyar kormány álláspontja és hozzáállása egyébként egyértelmű: a járvány elleni védekezésre fordítható keret felülről nyitott, anyagi akadálya nem lesz az az emberek egészségének és életének a megvédésének. Nincs szükségünk ehhez egy „nesze semmi, fogd meg jól” uniós intézkedésre. És azért is meg fogunk tenni mindent, hogy megmentsük a magyar emberek munkahelyeit, újból talpra állítsuk a gazdaságot. Egyikre sem lenne megoldás az, hogy az egyik zsebből a másikban pakoljuk a pénzt – fejtette ki dr. Völner Pál. Mint mondta, a brüsszeli bürokraták az elmúlt években már bizonyították, hogy képtelenek válságokat kezelni. „Gondoljunk csak a gazdasági válságra vagy a migrációs krízisre. Jobb, ha Magyarország – és a többi nemzetállam is – a saját útját járja a polgárai érdekében. A bürokratáknak ezektől a mostanihoz hasonló ötleteitől csak az ellenzéki képviselők ájulnak el. De ők valamiféle állandó megfelelési kényszerrel küzdenek, és mindig a brüsszeliták vagy a Soros-féle megmondóemberek kegyeit keresik” – tette hozzá.

-Úgyhogy a települések továbbra is bízhatnak abban, hogy megkapják a fejlesztésekre szánt összegeket. Fontos, hogy ne álljanak le ezek a projektek és a települések minden évben előrébb tudjanak lépni. Ez az ott élő emberek és a teljes magyar gazdaság érdeke is – szögezte le a miniszterhelyettes.

Advertisements

Advertisements