Tekla

Hídlap

A járvány után felszámolná az illegális szemétlerakásokat az epöli önkormányzat

Május 1-én hívták fel a figyelmet a Szemétirtók arra, hogy illegális szemétlerakásra bukkantak Epölön. Tácsik Attila a község polgármestere az önkormányzat hivatalos oldalán tájékoztatta a közvéleményt az esettel kapcsolatban.

Hirdetések

A polgármesteri közleményt változtatás nélkül közöljük:

„Bizonyára Önök is tapasztalják, hiszen nem újkeletű probléma községünkben a határban lerakott hulladék. A tősgyökeres epöliek tudják, így volt ez sajnos már évtizedekkel ezelőtt is. Mindenkor nem kevés gondot okozott ez a történet az önkormányzatunknak.
Az elmúlt hetekben – néhány lelkes helyi természetvédő aktivistának köszönhetően – több internetes hírportál is foglalkozott ezzel a témával.

Ezért kötelességemnek érzem, hogy tájékoztassam Önöket a tisztánlátás kedvéért.

A kőbányába önkormányzatunk helyezett el olyan építőanyagot (sóskúti kő), amit még hasznosítani tudunk, ha szükség lesz rá.

A közterületekről összegyűjtött zöldhulladékot is itt “komposztáljuk”, e célra szeretnénk egy fix tárolót kialakítani.
Sajnos, évről évre probléma, hogy illetéktelenek is hulladékot helyeznek el itt is, és másutt is a határban, amelyek elszállításáról a járvány elmúltával tudunk csak gondoskodni.

A Babályra vezető út az elmúlt néhány évtizedben használhatatlanná vált, mivel vízmosás alakult ki a helyén. Napjainkban újra szükséges a rendbetétele, feltöltése, hiszen a régi tanya felől bizonyos mezőgazdasági területek már nem elérhetőek. (A Gyermelyi Holding megvásárolta a tanya területét évekkel ezelőtt, ott remélhetőleg hamarosan új munkahelyek létesülnek.) Ez az út egy önkormányzati terület, és mindenképpen azt gondolom, kötelességem ezzel segíteni a helyi mezőgazdasági vállalkozókat, földtulajdonosokat.
Sajnos ezen a területen is található illegálisan elhelyezett hulladék, amelyek elszállításáról szintén a járványhelyzet elmúltával foglalkozunk.

Továbbiakban arra kérek mindenkit, ha hasonló ügyben kérdése van, fotózás és lejárató-kampány gyártása helyett forduljon hozzám, illetve jegyző asszonyhoz bizalommal.

Tácsik Attila

polgármester”

(Forrás: Epöl község önkormányzatának információs oldala)

(Borítókép: Szemétirtók)

Hirdetések
  • Valószínűleg egy farkas él a Börzsönyben

    Aki a fáktól nem tart, annak a farkasoktól sem kell félnie – véli Bedő Péter, a Börzsöny Alapítvány nagyragadozó-kutatója, aki élőben még egyszer sem látta a Börzsönyben élő ragadozót, de nyomait és egyéb életjeleit 2017 decembere óta már többször megtalálta. Vele beszélgettünk a messziről jött jövevényről.

    Hídlap
  • Külföldön fogták el a rablót, hat év fegyházra ítélték

    Az Esztergomi Járási Ügyészség vádirata alapján a bíróság jogerősen hat év fegyházbüntetésre ítélte azt a férfit aki a több, mint hat évvel ezelőtti rablás elkövetését követően külföldre szökött a hatóságok elől, és akit európai elfogatóparancs alapján az Egyesült Királyságban fogtak el.

    Hídlap