Kormányzati támogatás érkezik Vácra

Újabb kormányzati forrás jut Vácra – jelentette be közösségi oldalán dr. Rétvári Bence, Vác és térségének országgyűlési képviselője. A parlamenti államtitkár közölte: a válságot nem megszorításokkal, hanem fejlesztésekkel, gazdaság élénkítéssel, munkahely teremtéssel győzhetjük le.

„A kormány az 1242/2020. (V. 18.) Korm. határozat alapján a váci Cházár András Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium felújításának és bővítésének előkészítésére 240 millió forintot biztosít – közölte a politikus.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára ismertette: ebből az összegből 2019-ben 22 millió forintot már biztosított a kormány, a mostani döntéssel az idei évre 120 millió forint támogatást nyújt. A további részek a következő évi költségvetésekben érkeznek Vácra.

(Forrás és kép: dr. Rétvári Bence közösségi oldala)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!