Zsófia

Hídlap

Összetartozás jegyében helyezték el az anyaföldet az ereklyetartóban

Az Esztergomi Polgári Körök szervezésében a Prímás-szigeten található Országzászlónál emlékeztek meg a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulójáról. A kopjafa mellett kapott helyet az az ereklyetartó, mely mostantól az egykori Esztergomi vármegye településeiről származó földeket tartalmazza.

Hirdetések

A Nemzeti Összetartozás Napján tartott megemlékezésre zászlókkal, helyiségnévtáblákkal és népviseletbe öltözve érkeztek meg a felvidéki települések delegációi.

A Himnusz eléneklése után Pálmai József pedagógus köszöntötte az emlékezőket, köztük, dr. Lomnici Zoltánt, az Emberi Méltóság tanácsának elnökét, Steindl Balázst, a megyei önkormányzat alelnökét, Horváth-Szeder Gábort, az Esztergomi Járási Hivatal vezetőjét, Farkas Ivánt, Muzsla polgármesterét, az MKP alelnökét is.

Ezután Zoltai Dániel, a megemlékezés és a kezdeményezés egyik ötletgazdája mondott beszédet.

– Nagyon kevés olyan helye van az országnak, mondhatni a Kárpát-medencének, ahol ennyi szimbólummal találkozhatunk a közvetlen környezetünkben. Szimbólum lehet maga Duna, amely összeköt minket, igaz volt idő, amikor szétválasztott bennünket. Vagy itt van maga a híd, aminek a szimbolikáját nem kell, hogy bemutassuk – mondta, majd a felsorolást a hídfőnél lobogó székely zászlóval, a várheggyel és a bazilikával folytatta.

Utóbbi kapcsán azt mondta: a főszékesegyház nagyharangja mindig is egyfajta támaszként szolgált a Duna északi oldalán lévő magyar közösségnek.

Zoltai Dániel volt az egyik szervezője az „anyaföld-gyűjtésnek”, mellyel az elcsatolt és a ma is Magyarországhoz tartozó, egykori vármegye területek összetartozását szimbolizálták. Az anyaországi településekről már korábban összegyűjtötték a földet, most pedig a felvidéki helyiségek képviselői helyezhették az ereklyetartóba a magukkal hozott földjeiket. Az ereklyetartót végül Steindl Balázs zárta le Zoltai Dániel és Retkes János segítségével.

Ezután Maronka Csilla színművész szavalta el Babits Mihály: Hazám című versét, majd dr. Lomnici Zoltán mondott beszédet. Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke többek között azt mondta, hogy a száz évvel ezelőtt aláírt békeszerződés ma is jogszerűtlennek számít, illetve hogy a magyarságot 1920-ban keresztre feszítették.

Felidézte gyermekkori emlékeit is, amikor még nem értette, hogy Breznóbányán magyar szóra miért fordították el a fejüket az eladók.

-Mit várhatunk a szlovákoktól, a románoktól, a szerbektől ha, mi magyarok nem érezzük át Trianon fájdalmát? – kérdezte a jelenlévőket.

Dr. Lomnici Zoltán beszélt a Szent István 2025 programsorozatról, mely véleménye szerint „válasz lehet Trianonra. Öt év múlva ünnepeljük államalapító uralkodónk koronázásának 1025. évfordulóját, melyre rendezvényekkel szeretnék felkészíteni a nemzetet.

Pálmai Árpád egyházzenész, karnagy Fehér László tárogatóművész közreműködésével egyházi énekeket énekelt, majd dr. Harmai Gábor római katolikus plébános, Klimentné Ferenczy Angéla evangélikus lelkész asszony, Ágoston Csaba református lelkész és Kiss-Maly László római katolikus plénános mondott áldást.

A megemlékezés végén koszorúkat helyeztek el a kopjafánál: Steindl Balázs a megyei önkormányzat, Erős Gábor alpolgármester és Eck András képviselő az esztergomi önkormányzat nevében koszorúzott.

Dr. Völner Pál országgyűlési képviselő koszorúját az esztergomi Fidesz iroda munkatársai helyezték el. Emellett a résztvevők közül többen is nemzeti színű szalagot kötöttek a kopjafára.

A megemlékezés a Szózat és a Székely Himnusz eléneklésével ért véget.

Hirdetések

  • Szombaton rendezik meg a BörzsönyRing kerékpáros teljesítménytúrát

    Szeptember 19-én, szombaton rendezik meg a II. BörzsönyRing kerékpáros teljesítménytúrát. A mezőny ezúttal is Szobról, a Duna partjáról indul majd útnak és kilencven méteres etapot járnak majd végig. Az érdeklődőket kísérőprogramokkal várják.

    Hídlap
  • Közmunkára ítélhetik a telefontolvajt

    Akár közmunkára is ítélhetik azt a férfit, akit az esztergomi sértett március 20-tól átmeneti jelleggel befogadott a lakásába. Az új lakótárs néhány héttől később ellopta a sértett 110 ezer forint értékű mobiltelefonját, melyet a készülék gazdája a lakás nappalijában található asztalon hagyott.

    Hídlap