Adalbert

Hídlap

Turistákat mentettek ki a Rám-szakadékból

Középkorú párt mentettek ki a Rám-szakadékból június 17-én, szerdán este. A megyei rendőr-főkapitányság tevékenységirányító központjának megkeresése alapján a Turul mentőcsoport négy egysége indult a bajba jutott kirándulók keresésére.

Hirdetések

A Kocsi Tűzoltó Egyesület, Környei Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Tatabányai 4×4 Terepjárós, Polgári Védelmi és Önkéntes Tűzoltó Egyesület, valamint a Tatabányai Polgári Védelmi és Kutató-Mentő Egyesület tagjaiból álló tizenhat fős mentőcsoportot Sikrai Attila tű. alezredes polgári védelmi főfelügyelő vezette, a szakmai irányítást Szegedi László „Modor” barlangi mentő-akcióvezető biztosította a helyszínen.

A mentőcsoport alpintechnikai és elsősegélynyújtó szakemberekből álló 6 fős mentési csoportot, egy 7 fős mentésbiztosító és egy 3 fős háttértámogató csoportot hozott létre. A mentési csoport feladata volt a kirándulók felkutatása és szükség szerint elsősegélyben való részesítése. Az út nagy része a megáradt és helyenként térd fölé érő erős sodrású patak medrében vezetett.

A mentésbiztosító csoport a mentési csoport mögött haladva a veszélyes hordalékoktól tisztította meg a patakmedret kézi erővel és motoros láncfűrésszel. A veszélyes helyeken kötélbiztosítást építettek ki a könnyebb visszajutás érdekében.  A mentőcsoport egy óra alatt érte el a túrázókat, akik a nagy mennyiségű csapadék miatt nem tudtak kijönni a szurdokból.

A kirándulókat elérve egészségügyi és mentális vizsgálat után a mentőcsoport a mentendő személyekkel elindult vissza az alaptáborba. A mentési csoport, az út során hol alpintecnikai eszközökkel, hol csatárláncban kézről-kézre biztosította a kirándulókat. A visszaút másfél órát vett igénybe. A mentés éjfél körül ért véget.

(Fotó: Turul Mentőcsoport)

(Forrás: komarom.katasztrofavedelem.hu)

Hirdetések
  • Ittas sofőr szenvedett balesetet Dorog külterületén

    Lesodródott az útról és a menetirány szerinti jobb oldali vízelvezető árok végén lévő betonszegélynek ütközött egy autós még szeptember 25-én, pénteken 21 óra 30 perckor – közölte a rendelkezésre álló információk alapján a police.hu.

    Hídlap
  • Facsemetéket ültettek el Zebegényben

    „Fontos, hogy a köznevelés a tanórákon kívül is a természetvédelmet szolgálja” – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a Pest megyei Zebegény településfásítási programjának megnyitóján.

    Hídlap