Vencel

Hídlap

Többször is szabályt sértett, elkapták a rendőrök

Felfegyverkezve, jogosítvány és forgalmi engedély nélkül, ittas állapotban ült volán mögé az a 65 éves férfi, akit június 30-án Dömösön, a Duna utcában igazoltattak az esztergomi járőrök. Az egyenruhások a büntetőeljárás mellett szabálysértési eljárást is kezdeményeztek ellene.

Hirdetések

A police.hu tájékoztatása szerint a sofőr szemmel láthatóan ittas állapotban volt, beszéde akadozott, mozgását nem tudta koordinálni. A vezető a kocsijával lassan, imbolyogva közlekedett. A rendőrök megfújatták vele az alkoholszondát, mely pozitív eredményt mutatott, ezért a férfit további mintavétel céljából előállították.

Az iratok ellenőrzése során az is kiderült, hogy a férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezik, és a jármű forgalmi engedélyét sem tartotta magánál. A kocsi műszaki érvényessége lejárt, a forgalomból kivonták, kötelező felelősségbiztosítást sem kötöttek rá, és nem felelt meg a jogszabályban előírt feltételeknek sem, valamint a rászerelt hatósági jelzés egy másik járműhöz tartozott.

Az egyenruhások az autó átvizsgálása során egy 38 cm-es gumibotot és egy 10 cm pengehosszúságú kést találtak, amit a hatósági jelzésekkel együtt lefoglaltak.

(Forrás: police.hu)

Hirdetések
  • Gázolás történt az esztergomi vasútvonalon

    A Budapest–Esztergom vonalon jelentősen meghosszabbodik a vonatok menetideje, mivel a Piliscsabáról Angyalföldre tartó S72-es jelzésű, 2111-es számú vonat Solymár és Pilisvörösvár között, Szélhegy megállóhely közelében elgázolt egy embert – közölte a MÁVINFORM.

    Hídlap
  • Élő kisállatokat dobtak kukába Dorogon

    Ketrecestül dobtak a szemétbe nyolc darab kis degut Dorogon – számolt be a szomorú esetről az nlc.hu és a blikk.hu az Együtt A Kisállatokért Alapítvány információi bejegyzése alapján. Az egyik ketrecben három vemhes nőstény és egy hím, a másikban pedig két vemhes nőstény és két hím állat volt.

    Hídlap