Családi napon avatták fel a máriahalmi teret

A július 4-én családi nap keretében avatták fel a park melletti teret, melyet a Belügyminisztérium pályázatán elnyert 12 millió forint támogatásból, illetve önkormányzati forrásból újítottak fel. Dr. Völner Pál örömtelinek nevezte, hogy a helyi közösség kitartása révén egy ilyen fontos fejlesztéssel gyarapodhat.

A július 4-én családi nap keretében avatták fel a park melletti teret, melyet a Belügyminisztérium pályázatán elnyert 12 millió forint támogatásból, illetve önkormányzati forrásból újítottak fel. Dr. Völner Pál örömtelinek nevezte, hogy a helyi közösség kitartása révén egy ilyen fontos fejlesztéssel gyarapodhat.

Már a reggeli órákban megérkeztek az első érdeklődők a parkba, ahol horgászversenyt is rendeztek. Persze a kisvonat, az ugrálóvár és a kerékpáros akadálypálya is sokakat érdekelt, de vitathatatlanul a nap legfontosabb pillanata az átadó volt.

Murczin Kálmán üdvözölte a helyieket és megköszönte dr. Völner Pálnak, hogy megtisztelte őket a jelenlétével. A térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy mindig örömmel vesz részt átadóünnepségeken, ami igazolja egy-egy közösség kitartását.

Hangsúlyozta, hogy 2010 óta különböző kormányzati programok – mint például a Magyar Falu Program, Terület- és Településfejlesztési Operatív Program és a Belügyminisztérium önkormányzati fejlesztéseket szolgáló pályázatai – révén a legkisebb falvak is megvalósíthatják elképzeléseiket.

A most felavatott tér kapcsán dr. Völner Pál megjegyezte: elkötelezett vezetősége van a községnek.

Végezetül azt mondta: ígéri, továbbra is elkötelezett lesz amellett, hogy a kistelepüléseken élők számára a legjobb életfeltételeket biztosítsák.

Murczin Kálmán felidézte, hogy milyen állapotok uralkodtak a téren a felújítás előtt és említést tett arról is, hogy 2006-os megválasztását követően fokozatosan közparkot hoztak létre az egykori szemetes terület helyén.

A térkővel ellátott, többfunkciós téren rendezvényeket is tarthatnak, de az autóbuszok is használják azt a fordulások során. Végül megköszönte mindenkinek a segítségét, akik közreműködtek a kivitelezésben és a családi nap szervezésében.

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!