Vilma

Hídlap

Új nemzetközi hajóállomás várja majd az utazókat Esztergomban

„Új nemzetközi hajóállomás létesül a Dunán Esztergomban” – jelentette be a közelmúltban közösségi oldalán Hernádi Ádám. A város polgármestere közölte: várhatóan augusztus második felében vehetik birtokba az utasok azt az impozáns megjelenésű, két szintes, új úszóművet.

Hirdetések

2018-ban írtunk arról, hogy elbontották a régi hajóállomás épületét, melynek helyét egy új úszómű veheti át, melyen a kikötői funkciók (jegypénztár, váró- és szolgáltatói helyésigek) is helyet kapnak, sőt száz fő befogadására alkalmas konferencia terem is lesz, melyet ki lehet bérelni majd esküvőkre, egyéb rendezvényekre is.

Az úszómű telepítése mellett korábban már a parti területet is rendezték, az egykori épület helyét parkosították, a zöldövezet fejlesztése alkalmával kerékpártorolót, padokat és utcabútorokat is elhelyeztek ott.

Az esztergomi kikötőben a MAHART PassNave Kft. az áprilistól szeptemberig tartó szezonban saját menetrendi kirándulóhajó- és szárnyashajó járata mellett kabinos hajókat is fogad. A fejlesztéssel az utazóközönség maximális kényelmének kiszolgálása valósul meg.

Az esztergomi hajóállomás éves szinten átlag 1200 kabinos hajónak biztosít kikötési lehetőséget és teljes kikötői infrastruktúrát, ez azt jelenti, hogy a kikötőben mintegy 120.000 utas fordul meg évente, akik legnagyobbrészt Németországból és az Amerikai Egyesült Államokból érkeznek.

(Forrás és kép: Hernádi Ádám közösségi oldala)

Hirdetések

  • Elkapták a rendőrök a parfümöt fuvarozó csalóbanda ötödik tagját

    Különösen nagy kárt okozó csalás bűntette miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség indítványa alapján az Esztergomi Járásbíróság egy ötödik férfi letartóztatását is elrendelte abban az ügyben, amelyben az elkövetők azzal a szándékkal vállaltak nemzetközi fuvarozást, hogy a rakományt jogtalanul értékesítik.

    Hídlap
  • Gyalogost gázoltak Dorogon

    Három baleset is történt december 4-én térségünkben: a Rutin nevű applikáció tájékoztatása szerint Esztergomban, a Deák Ferenc utcába, a 10-es főút nyergesújfalui szakaszára, illetve Dorogon, a Bányász köröndre is riasztották a rendőröket.

    Hídlap