Bár nagyot küzdött, ennek ellenére nem tudta legyőzni a Dorogi FC a Békéscsaba 1912 Előre FC csapatát a Merkantil Bank Liga 7. fordulójában. A lila-fehérek a hajrában Kitl és Horváth góljaival diadalmaskodtak és el is vitték a három pontot Dorogról.

A Buzánszky Jenő Stadionban megrendezett találkozón az első komoly akciót a Dorog dolgozta ki: a 4. percben Mészáros fejjel próbálkozott, ám nem tudott túljárni Czinanó eszén. A 11. percben a korábbi dorogi közönségkedvenc, Paudits használta ki a hazaiak védelmi hibáját, de lövését védte Mursits. A 13. percben ismét a bányászvárosi alakulat hálóőre brillírozott, egy baloldali szöglet után hatalmas bravúrt mutatott be.
A 41. percben ismét Paudits előtt nyílt lehetőség a gólszerzésre. A csatár becselezte magát a 16-oson belülre, majd középre passzolt, de Pantovics lövése Nyíri fejéről szögletre vágódott. Az első félidőben mindkét fél szép helyzeteket dolgozott ki, igaz a háló egyik oldalon sem rezzent meg.
A második játékrészben nagyobb fokozatra kapcsolt a vendég alakulat. Az 57. percben szép dorogi ziccert láthatott a publikum. Papp Máté a bal oldalon iramodott meg a labdával, majd éles szögből kapura lőtt, a játékszer a gólvonalon várakozó Boráról pattant ki.
A 64. percben csak a szerencsén múlt, hogy a Békéscsaba nem szerezte meg a vezetést. A dorogi védelem nagyot hibázott, Kitl csapott le az elrontott passzra, az ex-dorogi játékos lövését Mursitsnak kellett hárítani.
A 73. percben még megúszta a Dorog, ám a 79. percben Kitl beadására Lukács Raymond érkezett, aki nem hibázott és előnyhöz juttatta a vendégeket (0:1). A kegyelemdöfést a 93. percben vitte be a Békéscsaba, amikor is egy szép kontrával szerezték meg a második gólt. Mursitsot kipasszolták, Horváth Péter gyakorlatilag akadálytalanul lőhetett az üres kapuba.
Végeredmény: Dorogi FC 0:2 Békéscsaba 1912 Előre FC
(Forrás: Nemzeti Sport Online)
(Borítókép: beküldött fotó)