Jeromos

Hídlap

Átereszeket újítanak fel Bajóton

A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat támogatói döntésének köszönhetően a bajóti községi önkormányzat 75 millió forintot nyert a „Bajót település csapadékvíz-elvezetésének fejlesztése” című projektre. A kivitelezés során öt átereszt újítanak fel, mely első lépése a falu vízelvezetési problémáinak megoldásában.

Hirdetések

Tóth Zoltán polgármester az önkormányzat közösségi oldalán számolt be a jó hírről. Megjegyezte, hogy jelenleg a tervező kiválasztásánál tartanak, a tervek elkészítése és a szükséges engedélyek beszerzése után közbeszerzési eljárás keretében választják ki a kivitelezőt. Emiatt a munkálatok legkorábban jövő tavasszal kezdődhetnek el.

Mint ismert, nyáron négyszer is villámárvíz sújtotta a községet, a Bajóti-patak szinte pillanatok alatt pusztító folyammá duzzadt és az áradat elöltötte a település mélyebben fekvő részeit. Tóth Zoltán közölte: a fentebb említett fejlesztéssel párhuzamosan vis maior pályázat keretében próbáljuk helyreállítani a nyáron keletkezett károkat.

„Levelet fogalmaztunk meg Dr. Völner Pál államtitkár Úr részére, hogy nyújtson településünknek segítséget mind a vis maior pályázat önerejéhez (18 200 900 Ft biztosításához), mind pedig egy záportározó tervezéséhez és kiépítéséhez.” – közölte a polgármester.

Jelenleg várják a vis maior pályázat eredményét és bíznak dr. Völner Pál segítségében. Az elbírálásig ugyanakkor semmilyen helyreállítási munkát nem kezdhetnek el.

(Forrás: Bajót Község Önkormányzata)

(Borítókép: ezermester.hu)

Hirdetések

  • Ellopta és még aznap eladta a robogót

    Teremgarázsból lopott el tavaly tavasszal egy robogót, melyet még aznap értékesített is a tettes, egy 22 éves férfi. A Dorogi Rendőrkapitányság nyomozói befejezték B. Krisztiánnal szemben indult ügy vizsgálatát – írja a police.hu.

    Hídlap
  • Vasdiplomás pedagógusokat köszöntöttek Tokodon

    Vasdiplomás pedagógusokat köszöntöttek szeptember 29-én, hétfőn a Tokodi Községháza épületében – közölte közösségi oldalán a település önkormányzata. A járványhelyzetre való tekintettel szűk körben adták át az elismeréseket.

    Hídlap