Orsolya

Hídlap

Felavatták a lábatlani látogatóközpontot

Szeptember 18-án, pénteken avatták fel a lábatlani Dunamente Ökoturisztikai Látogatóközpontot, melyet a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat támogatói döntésének köszönhetően, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében létesítettek.

Hirdetések

Az ünnepségen köszöntötték a meghívott vendégeket, majd Teller Péter polgármester mondott beszédet, melyben hangsúlyozta, hogy az egykori postakocsi épület felújításával egy példaértékű projekt valósult meg a településen.

Dr. Lukácsy András író, a Gerenday-család leszármazottjának írása alapján idézte fel a látogatóközpontnak helyet adó épület történetét és azt, hogy 1999 óta (amikor is önkormányzati tulajdonba került) több ötlet is született a hasznosítására.

Teller Péter elmondta, hogy az önkormányzat TOP-os pályázaton 240 millió forint támogatást nyert a fejlesztésre. Később pozitívan bírálták el a forrásráemelési kérelmüket, így a kormányhatározat értelmében további 35 millió forintot kaptak a beruházásra, az önkormányzat pedig biztosította a felújításhoz szükséges hiányzó 15,69 millió forintot. A látogatóközpont kialakításával kapcsolatos információk ismertetése után az ökoturizmus fontosságáról beszélt, majd megköszönte mindenkinek a közreműködését, aki hozzájárult a projekthez.

Dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője többek között arról beszélt, hogy a 21. században nagy kihívásokkal küzd a társadalom és kiemelte, hogy a szemléletformálásban nagy szerepet töltenek be a látogatóközpontok, melyek a múlt és a természet értékeit mutatják be.

A járványhelyzet kapcsán azt mondta az életek védelme mellett az ország működőképességét is meg kell őriznünk. Beszélt arról is, hogy a kormány mindent megtesz a munkahelyekért és a gazdaság fejlesztéséért. Végül kitért az eredményes TOP-os időszakra és bízik benne, hogy a 2021-ben induló új költségvetési ciklusban is újra sikeresen szerepelnek majd az önkormányzatok és a cégek, ez ugyanis elősegítheti az ország további fejlődését.

Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke szerint az elmúlt öt év munkájának gyümölcsét most aratják le közösen a településekkel. Elmondta, hogy a TOP-ban törekedtek arra, hogy minden település az általuk kívánt településhez jusson hozzá. Örült annak, hogy Lábatlanon a legfontosabb célok között szerepelt a látogatóközpont és hogy dr. Völner Pál közreműködésével sikerült többletforrásban részesíteniük a projektet. Felidézte, hogy Lábatlan eredményes időszakot tudhat maga mögött, hiszen 343 millió forint pályázati összeggel gazdagodott a település. Ismertette a megyei turizmusfejlesztési célokat, majd úgy fogalmazott, hogy terveik sarokkövét képezik a látogatóközpontok.

A beszédek után Darányiné Csonka Valéria református lelkész asszony és Tóth Bertalan plébános megáldotta, megszentelte az épületet.

Az ünnepségen elismerést kaptak azok, akik jelentős szerepet töltöttek be a projektben, illetve polgármesteri dicséreteket, illetve a „Köz Szolgálatáért” emlékérmeket is kiosztották.

A ceremónia legfontosabb pillanataként dr. Völner Pál, Popovics György és Teller Péter átvágta a nemzeti színű szalagot.

Az ünnepség után körbevezették a meghívott vendégeket az épületben.

Hirdetések

  • Koronavírus miatt rendkívüli szünetet rendeltek el a Babits iskolában

    „Tájékoztatom a szülőket, hogy iskolánkban az Operatív Törzs 2020. október 21-22. napjára rendkívüli szünetet rendelt el, a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében” – közölte Fazekas Bernadett intézményvezető az Esztergomi Babits Mihály Általános Iskola honlapján.

    Hídlap
  • Kozmetikusoknak tartott továbbképzést a kamara

    Negyvenen jelentkeztek arra a kozmetikus szakmai fórumra, melynek a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tatabányai székháza adott otthont – írja a KEMKIK. A járványügyi előírásokra maximálisan odafigyelve tartották meg az előadást. A meghirdetett program célját Pallos Jánosné, a kézműipari tagozat 2. résztagozati elnöke foglalta össze.

    Hídlap