Esztergom is szerepet kap az MTV könnyűzenei díjátadójának online showjában

Veszprém és Esztergom is bemutatkozik az MTV EMA 2020 online showban, a rendezvény hivatalos partnere ebben az évben Magyarország; az egyedülálló, világsztárokat felvonultató zenei díjátadón az ország ikonikus tájai is megjelennek majd, ahonnan az esemény műsorvezetői az adás ideje alatt Budapest mellett a két nagymúltú dunántúli városból is bejelentkeznek – tudatta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szombaton az MTI-vel.

Pár percen belül kiderül a koronavírus-teszt eredménye

Első körben október 31-én és november 1-jén zajlik az országos tesztelés Szlovákiában, mindkét napon reggel 7 és este 22 óra között veszik le a mintákat. Az Új Szó tájékoztatása szerint személyigazolványra is szükség lesz.

Szűk körben emlékeztek meg Esztergom felszabadításáról

Minden októberben megemlékeznek Esztergomban III. Sobieski János lengyel királyról, illetve a törökök városból való kiűzésének időpontjáról. Idén a vírushelyzet miatt szerény körülmények között hajtottak fejet a dicső győzelem emléke és a hős uralkodó szobra előtt.

Héregnél kapcsolták le az annavölgyi gyorshajtót

Kis híján a megengedett sebesség kétszeresével közlekedett az az annavölgyi lakos, akit október 29-én Héregnél állítottak meg a tatabányai járőrök – írja a police.hu A 24 éves férfi a megengedett 50 kilométer/órás tempó helyett 96 kilométer/órával száguldozott.

Gázolás történt a szobi vasútvonalon

A Nyugati pályaudvarról Szobra 13:25-kor elindult G70-es vonat Dunakeszi-Gyártelep előtt elgázolt egy embert – közölte a MÁVINFORM. Az állami vasúttársaság tájékoztatása szerint a baleset miatt a Budapest-Vác-Szob vonalon 15-20 perccel meghosszabbodik a vonatok menetideje.

Állami támogatásból vásárolhat szociális tüzelőfát több térségi önkormányzat

Nemrégiben kihirdették a 2020. évi szociális tüzelőanyag program pályázatának eredményét: a döntés értelmében 2329 kistelepülésen juttatnak ingyenes tüzelőanyagot a rászorulóknak – olvasható a kormany.hu-n megjelent tájékoztatóban.

Két személyautó ütközött össze a kesztölci elágazásnál

Anyagi káros baleset történt október 29-én 15 óra 24 perc körül a 117-es út, illetve a 10-es út kereszteződésénél – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. Szerencsére a jármű utasai sérülés nélkül megúszták az esetet.

Hétfőtől a szórakozóhelyeken is viselnünk kell a maszkot

A kormány hétfőtől a vendéglátásra és a szórakozóhelyekre is kiterjeszti a kötelező maszkhasználatot – jelentette be a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a csütörtöki online sajtótájékoztatón.

Facsemetéket ültettek el Dömösön

Október 28-án, szerdán ültették el Dömösön, a falu központjában ültették el azokat a facsemetéket melyeket az Agrárminisztérium Településfásítási Programjában nyert el a községi önkormányzat. A feladatokból Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár és dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője is szerepet vállalt.

Győzött és élre állt a bajnokságban az Esztergom

Újabb győzelmet könyvelhetett el az NB II Észak-csoportjában szereplő Esztergomi Vitézek RAFC felnőtt női kézilabda csapata, mely ezúttal a TFSE csapatát múlta felül. A hazai pályán elért 39:24-es sikerrel az esztergomi gárda élre állt a bajnokságban.

Érdemes megváltani elővételben a vasúti jegyet a kegyeleti ünnepekre

Mindenszentek ünnepén a szokásos vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok. A vasúttársaság a forgalmasabb vonalakon – a lehetőségekhez képest – több kocsival indítja az InterCity vonatokat a kegyeleti ünnepeken és az őszi szünet utolsó napján várható nagyobb utasforgalom miatt – közölte a MÁVINFORM.

Továbbjutott a Dorogi FC a MOL Magyar Kupában

150 néző előtt győzte le idegenben a Kiskunfélegyházi HTK csapatát a Dorogi FC, a vendégek végig fölényben játszottak – írja a baon.hu. Az 1:5-ös siker azt jelenti, hogy a Bányász bejutott a MOL Magyar Kupa legjobb 32 alakulata közé.

Így verekedtek össze a táti kocsmában – videóval

A csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség két férfival és két nővel szemben nyújtott be vádiratot a bírósághoz, mert az elkövetők egy táti kocsmában egy vétlen vendéget percekig ütlegeltek, rugdostak.

Őzzel ütközött egy autó a 11-es főúton

Őzzel ütközött egy autó október 27-én este a 11-es főúton – tájékoztatta szerkesztőségünket a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség tevékenység-irányítási központjába 19 óra 35 perckor érkezett bejelentés, miszerint kisebb baleset történt Esztergom külterületén.

Terheléses vizsgálatot végeznek ma a letkési hídon

Október 28-án reggel 9 órától terheléses vizsgálatot végeznek Letkés – Salka határátkelőhely hídjain – közölte közösségi, valamint hivatalos oldalán a letkési önkormányzat. A közlekedőknek figyelembe kell venniük, hogy lesznek olyan időszakok, amikor az áthaladásra hosszú perceket kell várniuk.

Elkészült az esztergomi okos zebra

„Kedves Esztergomiak! Elkészült városunk első okos zebrája a Kossuth Lajos utcában a Frankánál. A gyalogátkelő az útburkolatban elhelyezett LED prizmák villogásával hívja fel az autósok figyelmét arra, ha éppen gyalogos szándékozik áthaladni az úttesten” – közölte közösségi oldalán Hernádi Ádám.

Két autó ütközött össze Esztergomban

Anyagi káros baleset történt október 27-én, kedden reggel a 111-es főút esztergomi belterületi szakaszán, a MOL benzinkút és a körforgalom között. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságtól megtudtuk: mindkét sofőrt helyszíni bírságot kapott.

Néma főhajtással emlékeztek 1956 esztergomi mártírjaira

Október 26-án, hétfőn este a koronavírus-járványra való tekintettel műsor nélkül emlékeztek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc esztergomi áldozatairól. Az elhunytak neveit tartalmazó táblánál, majd a Mindszenty szobornál is fejet hajtottak a jelenlévők.

Elhunyt Rosta Ferencné, a Balassa iskola tanára

„Megrendülten és szomorúan tudatjuk minden egykori diákkal és kollégával, hogy Rosta Ferencné tanárnő Irma néni felfoghatatlan hirtelenséggel itt hagyott bennünket” – közölte hivatalos oldalán az esztergomi Balassa Bálint Gazdasági Technikum és Szakképző Iskola.

Elvágta nagyapja torkát, hajtóvadászat után Esztergomban kapták el

Emberölés bűntette miatt vádat emeltek egy 38 éves férfi ellen, aki 2019 februárjában elvágta nagyapja torkát egy Budapesten parkoló autóban. A rendőrök hajtóvadászat során Esztergomban fogták el az elkövetőt.