Újabb nosztalgiavonat robogott végig a térségünkön

Október 17-én délelőtt Közép-dunántúli Keringő – Vasútbarát vonatozás a 2, 4, 5, 44 és 40a vonalakon jelige alatt újabb nosztalgiajárat indult útnak Budapestről. A szerelvényt NOHAB dízelmozdony húzta és Lábatlanon, valamint Süttőn is megállt néhány fotóra.

Betömték a veszélyes kátyút a Bajna és Bajót közötti úton

Sütő Péter, Nyergesújfalu alpolgármestere még október 16-án este hívta fel a figyelmet arra, hogy az 1125-ös út 9+200-as szelvényében életveszélyes kátyú található. A rendőrség és a közútkezelő gyorsan cselekedett és még aznap orvosolták a problémát.

Tokodaltárón állomásozott elsőként a kormányablakbusz

Elsőként a tokodaltárói lakosok vehették igénybe annak a kormányablakbuszt, mely október 16-ától kezdve járja majd az Esztergomi Járási Hivatal illetékességi területét. Pénteken ráadásul a szomszédos Tokodon és Nagysápon is állomásozott a speciális jármű.

Vonatpótló buszok közlekednek ma is Szob és Nagymaros között

A szobi állomás közelében történt kábelvágás végleges helyreállítása ma napközben várható, ezért továbbra is ideiglenes közlekedési rend érvényes a Budapest–Szob vonalon – közölte közösségi oldalán a MÁVINFORM.

Gázvezetékbe vágott egy munkagép Szobon

Gázvezetékbe vágott egy munkagép csütörtökön délelőtt Szobon, az Ipolysági utcában. A megvágott vezetékből szivárgott a gáz, ezért annak környezetét a tűzoltók lezárták – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Szobatársa mobilját és bankkártyáját is ellopta

Akár felfüggesztett börtönbüntetésre ítélhetik azt a férfit, aki a vádirat szerint két alkalommal is meglopta szobatársát. A vádlott először zsebre rakta a sértett mobiltelefonját, másnap pedig a bankkártyáját is eltulajdonította, majd eldugta a vészkijárat melletti füves területen.

Műszaki hiba okoz fennakadásokat a szobi vasútvonalon

Csütörtök hajnalban meghibásodott a biztosítóberendezés Nagymaros és Szob között, ezért a szobi vonalon ezen a szakaszon 20-30 perccel megnőhet a menetidő, járatkimaradásokra is számítani kell – közölte korábban a MÁVINFORM.

Újabb baleset történt a 117-es úton Tátnál

Vasárnap után újabb személyi sérüléssel járó baleset történt a 117-es főút táti lehajtójánál. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint október 14-én reggel az ominózus kereszteződésben két személygépkocsi ütközött össze frontálisan.

Mobil mérőállomással mérik a légszennyezettséget Verőcén

Verőce Község Önkormányzata mobil levegőszennyezettség mérő állomás telepítését kérte a faluközpontjában lévő Géza Fejedelem Általános Iskola udvarára, melynek költsége a két hónapra 100.000 forint – számolt be közösségi oldalán az önkormányzat.

Kisebb árhullám vonul le a Dunán, a Garamon és az Ipolyon

Az elmúlt napokban jelentős mennyiségű csapadék hullott a Duna vízgyűjtő területén, melynek köszönhetően kisebb árhullám vonul le a folyón. Az Ipoly és a Garam is árad: utóbbi vízfolyáson akár elsőfokú árvízvédelmi készültségi szintet is elérheti a vízszint.

Zúzott kővel dobálta a kocsikat, kárt is okozott

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélhetik azt a szlovák állampolgárságú férfit, akivel szemben korábban közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás vétsége miatt indult ügy. A vádlott zúzott köveket dobott két, mozgó járműre, ráadásul az egyikben kárt okozott.

Térségünkben is nyertek támogatást tanya- és falugondnoki buszok beszerzésére

Kihirdették a Magyar Falu Program Tanya- és falugondnoki buszok beszerzését szolgáló pályázat eredményeit, melyről közösségi oldalán számolt be dr. Völner Pál, Esztergom és térségének országgyűlési képviselője.

Balesetet okozott Kesztölcön, elmenekült a helyszínről

Október 10-én, szombat este villanyoszlopnak ütközött egy személygépkocsi Kesztölcön, az Akácos utcában – írja rendőrségi információkra hivatkozva a Dorogi-medence. A sofőr nem várta meg, míg kiérkeznek a rendőrök: elszaladt, másnap viszont megszólalt a lelkiismerete és feladta magát.

Horgászkonferenciát rendeztek Lábatlanon

A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége (KEMHESZ) volt a házigazdája annak a konferenciának, melyet rendeztek meg a lábatlani Dunamente Ökoturisztikai Központban. Az összejövetelen a horgászokat érintő változások és a szabálysértések is szóba kerültek.

Megverte a sértettet, aki bal szemére megvakult

Akár két év börtönbüntetésre is ítélhetik azt a férfit, aki miután megverte a sértettet, zuhany alatt vízzel lelocsolta. A vádlottal szemben maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette miatt indult ügy, az Esztergomi Járási Ügyészség pedig vádiratot nyújtott be.

Kamerát szereltek fel a Szent Tamás-hegy kápolnájának tornyába

Újabb webkamerát helyezett üzembe az esztergomi önkormányzat, melyről közösségi oldalán számolt be Hernádi Ádám polgármester. A készülék Szent Tamás-hegyen található klasszicista stílusú kis kápolna tornyában kapott helyet és a Várhegyet, valamint a bazilikát pásztázza.

Turisztikai fogadópontot és kiállítóteret adtak át Süttőn

Átadták a Süttőhöz tartozó Alsóvadácson található, csendes környezetben megbújó turisztikai fogadópontot és kiállítóteret. A Budapesti Erdőgazdaság Zrt. 17 millió forint saját forrásból, illetve az Agrárminisztérium 17 millió forintos támogatásából alakíttatta át az épületet.