Stefánia

Hídlap

Szijjártó: itt az ideje ébresztőt fújni és összefogni a terrorral szemben

November 2-án, hétfőn este terrortámadást történt Bécsben, a merénylők hat helyszínen nyitottak tüzet. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd hajnalban közölte: „Elképesztő terrorhullám tört Európára, itt lenne az ideje ébresztőt fújni, valamint annak, hogy a kontinens összefogjon a terrorral szemben.”

Hirdetések

Több hírportál is beszámolt arról, hogy este 8 órakor lövöldözés történt a Seitenstettengasse utcai zsinagógánál, majd hatóságok további helyszíneket jelöltek meg. A hivatalos tájékoztatás szerint eddig három civil áldozatról tudnak, a rendőrség az egyik gyanúsítottat lelőtt, egyet letartóztattak, többeket még keresnek.

Sebastian Kurz osztrák kancellár förtelmes terrortámadásnak nevezte az esetet és kemény fellépést ígért az elkövetők ellen.

Szijjártó Péter a Facebook oldalán tett közzé egy bejegyzést, melyben azt írta, hogy “Észre kell venni, hogy Európa biztonsága és ezzel együtt az európai életforma áll támadás alatt”, továbbá szolidaritásáról biztosította nyugati szomszédunkat.

“Osztrák barátaink mellett állunk, számíthatnak ránk. Európának, az európai nemzeteknek meg kell védeniük magukat az elharapózó eszetlen erőszakkal szemben, mert különben nagy baj lesz” – hangsúlyozta a jelenleg Kambodzsában tartózkodó külügyminiszter.

(Forrás: infostart.hu/MTI/Szijjártó Péter közösségi oldala)

(Borítókép: Bild Youtube)

Hirdetések