Önkéntes és ingyenes gyorstesztelést biztosítanak Nyergesújfalu lakói számára

„Kedves Nyergesiek! A sok gyanús megbetegedés miatt úgy döntöttünk, a magunk eszközeivel igyekezünk lassítani a járvány terjedését” – közölte az Egy kis Nyerges oldalon Mihelik Magdolna polgármester asszony.

„Kedves Nyergesiek! A sok gyanús megbetegedés miatt úgy döntöttünk, a magunk eszközeivel igyekezünk lassítani a járvány terjedését” – közölte az Egy kis Nyerges oldalon Mihelik Magdolna polgármester asszony. A településen élők gyorstesztes vizsgálatra jelentkezhetnek.

A tájékoztató szerint november 13-án (pénteken) egész nap gyorstesztes vizsgálaton vehetnek részt a nyergesi lakcímkártyával rendelkezők az uszodás iskolában. Kizárólag tünetmentesen. Ezt elsősorban azoknak javasolják, akik gyakran kénytelenek elhagyni otthonaikat ebben az időszakban.

Mihelik Magdolna megjegyezte: nyilván, sokan ismerik a gyorsteszt hátrányát, azt, hogy a fertőzéstől számított 4-9. napon mutat pozitivitást, amikor az antitestek megjelennek a vérben. (Kérdésre: legtöbb esetben a 4-9. naptól mutat eredményt.)

„(Azonban, mivel az elővigyázatosság alap, ez nem jelenti azt, hogy negatív eredménnyel másképp éljük majd mindennapjainkat.). A vizsgálat során új, szintén azonnali eredményt biztosító antigén gyorsteszteket is “bevetünk” a pozitív esetek ellenőrzésére. (Az antigén gyorstesztekre vonatkozó szabályozás miatt “tömeges” tesztelést ezzel nem végzünk.)” – tette hozzá a polgármester asszony.

A vizsgálat terjedelmes részleteiről és a bejelentkezésre alkalmas telefonszámokról csütörtökön a honlapon és az Egy kis nyerges oldalon, valamint hirdetőtáblákon nyújtanak tájékoztatást.

A bejelentes@nyergesujfalu.hu e-mail címen már lehet jelentkezni, egyelőre napszak megjelölésével is. Az egészségügyi szakemberek által végzett mérésekből, kapacitásunkhoz alkalmazkodva 300 körüli tesztet lehet egy nap alatt elvégezni. Nagyobb az igény esetén a jelentkezés lezárása után kijelölik a következő időpontot.

„Vigyázzunk, ahogy csak lehet, akire csak lehet! Szép estét!” – fűzte hozzá Mihelik Magdolna.

(Forrás: Egy kis nyerges)

(Borítókép: theconversation.com)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!