Taksony

Hídlap

Félbeszakítják az amatőr futballbajnokságokat

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke hétfőn bejelentette, hogy félbeszakítják az amatőr bajnokságokat – írja az MTI. A másodosztályú Dorogi FC zárt kapuk mögött fogadhatja ellenfeleit.

Hirdetések

Az MTI tudósítása szerint Csányi az M4 Sportnak elmondta, a férfi NB I és NB II, valamint a női NB I folytatódik, a férfi NB III és a megyei bajnokságok, illetve a női NB II, valamint az utánpótlás-sorozatok viszont “nem kerülnek lebonyolításra”. Így például a megyei elsőosztályban vitézkedő térségi csapatok mind kényszerpihenőre kényszerülnek, sőt az NB III Közép-csoportban szereplő Vác sem játszik egy ideig újabb találkozókat.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn délelőtt közölte, a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések részeként szerdán nulla órától tilossá válik az amatőr csapatsport, amennyiben az Országgyűlés megadja a kormány számára a rendkívüli felhatalmazást. A korlátozásokat harminc napra vezetik be, de szükség esetén meghosszabbíthatják. Ezek között szerepel az is, hogy a sportrendezvényeket csak zárt kapuk mögött lehet lebonyolítani.

“Látva a számokat és a vírus terjedését, nem lehet olyan szigorú intézkedést hozni, amit ne tartanánk indokoltnak. Bármennyire is szeretjük a futballt, és szerettünk volna a nézők kedvében járni, most sokkal fontosabb, hogy minél kevesebben fertőződjenek meg, és minél kevesebben haljanak meg” – nyilatkozta az MLSZ elnöke.

(Forrás: MTI)

Hirdetések