Élményfürdőként születik újjá a lepencei strand – derül ki a Termál Online által készített interjúból. A portál szerkesztői Vécsey Róberttel a Dreamland Holding Zrt. tulajdonában álló Visegrád Lepence Völgy Strandfürdő Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettek a tervekről és a beruházásról.
Az 1977-ben épült teraszos kialakítású strandfürdő rendkívül népszerű volt a környéken, kis túlzással szinte nincs is olyan család, mely ne járt volna ott legalább egyszer. A strandot 2007-ben zárták be, azóta különböző urbexes csoportokban (ahol elhagyatott, pusztulás alatt álló helyeket, építményeket mutatnak be) elő-előkerültek régi és mostani fotók Lepencéről.
Most a Termál Online nevű portál készített egy interjút Vécsey Róberttel, melyből kiderül: a terület tulajdonosa és a beruházó cég a Dunakanyarban hiánypótló beruházásként egy magas minőségű, egész évben működő strandot, élményfürdőt szeretne létrehozni.
Az ügyvezető megjegyezte: az emblematikus, kaszkádos szabadtéri medencét felújítják, emellett építenek mellé egy tematikus, zárt élményfürdőt. A kivitelezés várhatóan 2023-ra fejeződik be.
Az interjú itt érhető el.
(Forrás: termalonline.hu)
(Borítókép: IGOM)