Két autó ütközött össze frontálisan Szokolya és Kismaros között

November 16-én, hétfőn délután eddig tisztázatlan körülmények között frontálisan összeütközött két személygépkocsi Szokolya és Kismaros között, a Török patak utcában. A kocsik forgalmi akadályt okoztak, a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt lezárták.

Fénykeresztet állíttottak Esztergomban

Út szélén megbújó „Fénykereszt 200 M” feliratú táblára, munkagépek nyomaira bukkantunk november 16-án hétfőn a Vaskapui útnál. Kisvártatva meg is találtuk a fehér-kékszínű feszületet, melyet a közelmúltban helyezhettek el a helyszínen.

Két utcát is felújítanak Epölön

November 18-án, szerdán útfelújítási munkálatok kezdődnek Epölön – közölte a községi önkormányzat a közösségi oldalán. A Táncsics Mihály utca és a Bem József utca felújítása a Belügyminisztérium támogatásával, illetve a Magyar Falu Program segítségével valósul meg.

Távcsővel és infrakamerával figyelte volt párját a leányvári férfi

Zaklatás, magánlaksértés és testi sértés miatt nem jogerősen 3 és fél év börtönbüntetésre ítélték azt a leányvári férfit, aki rendszeresen zaklatta, valamint egy alkalommal bántalmazta is volt párját. A vádlott egészen elképesztő módon, még távcsővel és infrakamerával is figyelte a nőt.