Dankó Kristóf érdemelte ki idén Az Év Főépítésze Díjat

A fővárosi önkormányzat és a Magyar Főépítészek – Országos Főépítészi Kollégium által november 20-án rendezett eseményen adták át – igaz a kialakult helyzet miatt online formában – Az Év Főépítésze Díjat, amelyet az idén Dankó Kristóf, Dorog és Kesztölc főépítésze érdemelt ki – írja a dorog.hu

Az országos elismerés mellett életműdíjakat is átadtak a konferencián. Az Év Főépítésze Díj átadásakor Dankó Kristófot, Salamin Ferenc, az Országos Főépítész Kollégium elnöke méltatta, majd jó szerencsét kívánt a következő évek városépítési elképzeléseinek megvalósításához.

Dorog örökségvezérelt városfejlesztési elképzelései évről évre valósulnak meg, amelyeket kedvezően fogadnak az itt élők. “Örömmel tölt el, hogy országos szinten is elismerték ezt a fajta közös munkát, amelynek élén büszkén állok, mint Dorog és a környező települések főépítésze” – nyilatkozta Dankó Kristóf a dorog.hu-nak.

(Forrás és kép: dorog.hu)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!