Selye János életét és munkásságát bemutató kiállítás tekinthető meg Párkányban

Az izgalom biológiája címmel nyílt kiállítás a Párkányi Városi Múzeumban, mely Selye Jánosnak, a stresszelmélet megalkotójának az életét és munkásságát mutatja be, komáromi diákéveitől egészen a montreali kutatómunkájáig – adta hírül az intézmény.

Terepmotorozó személyeket kaptak el a Börzsönyben

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata a Készenléti Rendőrség és az Országos Természetőr Egyesület tagjainak segítségével sikeresen intézkedés alá vont két személyt, akik társaikkal a hétvégén a Börzsöny védett erdeiben, a nemzeti park területén terepmotoroztak – olvasható a DINPI Facebook oldalán.

Két autó ütközött össze frontálisan Szokolya és Kismaros között

November 16-én, hétfőn délután eddig tisztázatlan körülmények között frontálisan összeütközött két személygépkocsi Szokolya és Kismaros között, a Török patak utcában. A kocsik forgalmi akadályt okoztak, a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt lezárták.

Fénykeresztet állíttottak Esztergomban

Út szélén megbújó „Fénykereszt 200 M” feliratú táblára, munkagépek nyomaira bukkantunk november 16-án hétfőn a Vaskapui útnál. Kisvártatva meg is találtuk a fehér-kékszínű feszületet, melyet a közelmúltban helyezhettek el a helyszínen.

Két utcát is felújítanak Epölön

November 18-án, szerdán útfelújítási munkálatok kezdődnek Epölön – közölte a községi önkormányzat a közösségi oldalán. A Táncsics Mihály utca és a Bem József utca felújítása a Belügyminisztérium támogatásával, illetve a Magyar Falu Program segítségével valósul meg.

Távcsővel és infrakamerával figyelte volt párját a leányvári férfi

Zaklatás, magánlaksértés és testi sértés miatt nem jogerősen 3 és fél év börtönbüntetésre ítélték azt a leányvári férfit, aki rendszeresen zaklatta, valamint egy alkalommal bántalmazta is volt párját. A vádlott egészen elképesztő módon, még távcsővel és infrakamerával is figyelte a nőt.

Nyugdíjas hölgy rongált meg parkoló autókat Esztergomban

November 14-én, állampolgári bejelentés alapján intézkedtek az esztergomi rendőrök egy helyi asszonnyal szemben, aki az igazoltatást megelőzően megrongált egy parkoló gépjárművet – közölte a police.hu.

Három éven belül újjászülethet a lepencei strand

Élményfürdőként születik újjá a lepencei strand – derül ki a Termál Online által készített interjúból. A portál szerkesztői Vécsey Róberttel a Dreamland Holding Zrt. tulajdonában álló Visegrád Lepence Völgy Strandfürdő Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettek a tervekről és a beruházásról.

Kigyulladt egy lakás a dorogi Hám Kálmán lakótelepen

November 14-én, szombaton este kigyulladt a dorogi Hám Kálmán lakótelep egyik tömbjének földszinti lakása – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A többszintes társasházban lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.

Bajnokok Ligájában szereplő csapat látogat Dorogra

November 14-én 17 órától sorsoltak a MOL Magyar Kupában: a 8. fordulójában a Dorogi FC az NB I-ben szereplő Ferencvárosi TC csapatát látja vendégül. A párharc győztese bejut a legjobb 16 közé, így a februári kupameccsnek nagy lesz a tétje.

Mentők a helyszínen: három személyautó ütközött össze Tokodaltárón

Három személyautó ütközött össze november 14-én, szombaton délután Tokodaltárón, a József Attila utca, illetve a Sport utca kereszteződésében – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A tűzoltók mellett mentők és rendőrök siettek a helyszínre.

Elhunyt id. Sinkó Gyula, aki 17 éven keresztül vezette az esztergomi szakmunkásképzőt

2020. november 11-én, a budapesti János kórházban 83 éves korában elhunyt id. Sinkó Gyula, aki tizenhét éven keresztül volt az esztergomi szakmunkásképző igazgatója. A nyugalmazott intézményvezető utolsó műtétjéből már nem tudott felépülni.

Levegő fertőtlenítő készülékeket vett az önkormányzat a dorogi iskoláknak, óvodáknak

Dorog Város Önkormányzata, a vírus terjedésének megakadályozása érdekében levegő fertőtlenítő berendezéseket vásárolt a dorogi iskolák és óvodák részére – írja a Dorogi-medence. A városvezetés több mint 100 darabot rendelt a „Killer 200” típusú eszközből.

Jó hír: jövő héten érkezhet az orosz vakcinaminta Magyarországra

A jövő héten első európai országként Magyarországra érkezhet az orosz oltóanyagminta – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóban. Megjegyezte: ezt a mintát a magyar hatóságok laboratóriumi vizsgálat alá vetik.

Többször is bántalmazta lányát, felfüggesztett börtönt kapott érte

Az Esztergomi Járásbíróság jogerősen 1 év 8 hónap, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki a lányát rendszeresen bántalmazta – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.

Hatalmas bravúr: kijutott a magyar válogatott az Európa-bajnokságra

Egy szabadrúgásból szerzett potyagóllal sokáig vezetett Izland, végül a hajrában előbb egyenlített, majd vezetést szerzett a magyar válogatott. A november 12-i pótselejtezőn izgalmakból nem volt hiány, Magyarország végül begyűjtötte a három pontot.