Vass István Zoltán Csolnokon élő sportújságíró vehette át idén a Knézy Jenő-díjat

Online műsor keretében adta át a közmédia legrangosabb díjait Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója és Dobos Menyhért, a díjakat alapító Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. A Knézy Jenő-díjat a Csolnokon élő Vass István Zoltán kapta meg.

Online műsor keretében adta át a közmédia legrangosabb díjait Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója és Dobos Menyhért, a díjakat alapító Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. A Knézy Jenő-díjat a Csolnokon élő Vass István Zoltán kapta meg.

A Knézy Jenő-díjat 2019-ben alapították és a közmédia életműdíjas főmunkatársának, legendás sportriporternek állít emléket. A kitüntetést egyébként sportújságírók érdemelhetik ki: idén Vass István Zoltán, MOB-médiadíjas sportriporter kapta meg az elismerést.

Vass István Zoltán 1942. július 25-én született Debrecenben. 1965-ben végezte el a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karát. Később 1980-84 a Testnevelési Főiskolára járt és ott is szerzett diplomát. Már fiatalon érdeklődött az élsport iránt, jeles mérkőzéseken is részt vett.

A szegedi tanulmányai befejeztével a szegedi, majd szolnoki rádióhoz került sportriporternek, 1967-től élő adásban tudósított a sporteseményekről, innen 1971-ben a Magyar Rádió sportosztályára vezetett az útja.

Vass István Zoltán MOB-médiadíjas sportriporter az elismeréssel csolnoki otthonában Fotó: MTI/Cseke Csilla

Vass István Zoltán negyven év alatt mintegy 1500 futballmeccsről, számos kézilabdameccsről, világbajnokságról, s más sporteseményről tudósított, kivált nagy szakértelemmel és lelkesedéssel kommentálta az olimpiai aranyérmeket.

A Magyar Rádiótól a Lánchíd Rádióhoz került, ahol már műsorvezető-riporterként működött. Ezen a munkahelyén a sport világán kívüli témákban is készített anyagokat egészen 2015-ig. Egy gyermeke van, Vass Virág (1969), aki író, újságíró.

A Knézy Jenő-díj mellett számos kitüntetéssel ismerték el munkáját. 1998-ban Feleki László-díjat kapott, 2011-ben a Magyar Sportújságírók Szövetségének Életműdíját vehette át, 2013-ban a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki, 2014-ben MOB médiadíjjal ismerték el munkáját, 2018-ban pedig a Szepesi György-díjat ítélték oda neki.

(Borítókép: MTI / Cseke Csilla)
(Forrás: MTI / Wikipédia/ Dorogi-medence)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!