Magyar Falu Program keretén belül újul meg két járdaszakasz Kesztölcön

A kesztölci önkormányzat 2019 tavaszán mintegy 4,94 millió forint támogatást nyert járdaépítésre a Magyar Falu program keretén belül – írja a kesztolc.hu. A kivitelezés már elkezdődött, a munkálatok március elejére fejeződhetnek be.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint az elnyert összeg a felújításhoz szükséges építőanyagokat fedezi, a hozzátartozó egyéb munkálatok költségeit nekik kell finanszírozniuk. A járdaépítési projekt két helyszínt érint: egyrészt 260 méter hosszan felújítják az Esztergomi utca páratlan oldalát (Petőfi utcától kiindulva), továbbá a Szent István utca páros oldala is megújul mintegy 230 méter hosszú szakaszon.

A felújítási munkálatokhoz meg kellett kérniük a Magyar Közút Nonprofit Zrt. engedélyét is, mivel az említett útszakaszok és a járdák a vállalat tulajdonát képezik. Az önkormányzat igyekszik a projekteknél lehetőséget biztosítani a helyi szakembereknek és ez most sincsen másként. Az építést Kummer László kesztölci alvállalkozó végzi munkatársaival, akik szintén helyi lakosok (Bognár Gábor, Horváth Lóránt, Horváth Ferenc, Ócsai Gergő).

(Forrás és kép: kesztolc.hu)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!