Február 25-én, csütörtökön szűk körben emlékeztek meg az esztergomi Mindszenty szobornál a kommunizmus áldozatairól. Maronka Csilla színművész Márai Sándort és Mécs Lászlót idézte, dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője pedig alkalomhoz illő beszédet mondott.

A Himnusz eléneklése után Pálmai József nyugalmazott pedagógus köszöntötte a város és a megye elöljáróit. Ezt követően az Igazsásügyi Minisztérium parlamenti államtitkára megjegyezte, hogy a kommunista diktatúrák mintegy 100 millió halálos áldozatot követeltek és hogy itthon az egész magyar társadalom áldozata volt az elvetemült eszméknek.
Véleménye szerint nem túlzunk akkor, ha azt mondjuk, hogy az egész kommunizmus hazugságon alapul.
– Már a nagy októberi szocialista forradalom is novemberben történt. Ez az első furcsaság, ami feltűnhet az embernek. Láthatjuk azt is, hogy 1945 után a földeket elvették és beadták a TSZ-be, a kisipari vállalkozásokat tönkretették, behajtották az embereket a gyárakba. Új ipari világot, gyapottermő országot álmodtak meg ott, ahol semmi külső feltétel nem volt adott ehhez. Egy irreális világba akartak belehajszolni bennünket – mondta a szobornál.

A térség országgyűlési képviselője kijelentette, hogy a kommunizmus eszméje úgy változik, mint ahogy egy vírus mutálódik. Itt-ott felbukkanhatnak a „variánsok”, melyek akár meg is erősödhetnek, ezért érdemes odafigyelnünk rájuk. Végezetül azt mondta, hogy mindig fejet kell hajtanunk azok előtt, akiknek köszönhetően egy olyan szabad országban élhetünk, ahol megemlékezhetünk az áldozatokról.

A Szózat és a Székely Himnusz eléneklése után többek között dr. Völner Pál, Steindl Balázs, a megyei közgyűlés alelnöke, Hernádi Ádám polgármester, Erős Gábor alpolgármester, dr. Szerencsés László, a KEMKIK elnöke és Horváth Szeder Gábor, járási hivatalvezető is mécsest helyezett el Mindszenty József szobránál.