Elkészült a Strázsa-hegy szomszédságában található juhakol

Az esztergomi projektterületen található romos juhakol felújítása elkészült, melyet az állatok nyári szállásaként tervezünk hasznosítani – közölte Szontaghné Mosoni Dóra a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának projektkommunikációs és PR-referense.

Rendbe tették a Borostyán Baráti Kör tagjai a Búzás-hegyi sétautat

Március 30-án, kedden újra találkoztak Lábatlanon a Borostyán Baráti Kör tagjai, hogy Húsvét alkalmából közös erővel rendezzék a Búzás-hegyi sétaút, illetve a kis tó környezetét. A lokálpatrióta lakosokat dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője is felkereste és kisebb ajándékkal lepte meg őket.

Kattant a bilincs a dorogi unokázós csalók kezein – VIDEÓVAL

Március 29-én fogták el a dorogi rendőrök azokat a feltételezett elkövetőket, akik unokázós módszerrel csaltak ki több millió forintot egy dorogi idős nőtől – írja a police.hu. Az egyenruhások őrizetbe vették a gyanúsítottakat és kezdeményezték letartóztatásukat.

Bombariadó Esztergomban: próbára bocsátották a fiatalkorú lányt

Az Esztergomi Járásbíróság jogerős büntetővégzésében közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt 2 év próbára bocsátotta azt a fiatalkorú lányt, aki egy esztergomi céget telefonon hívott fel azzal, hogy bomba fog robbanni az üzemben.

Térségünkbe érkeznek a Magyar Honvédség oltóbuszai

„Az oltás a leghatékonyabb fegyverünk a vírus elleni küzdelemben! Holnap érkeznek a Magyar Honvédség oltóbuszai a térségünkbe, az első napon Annavölgyre, Tokodra, Sárisápra, Nyergesújfalura és Tátra mennek, de Nagysáp és Tokodaltáró lakói is számíthatnak arra, hogy sorra kerülnek.” – közölte dr. Völner Pál a közösségi oldalán.

Ezek az utak újulnak meg idén Esztergom térségében

Több mint 1000 kilométernyi útszakaszt újítanak fel 2021-ben Magyarországon – közölte nemrég az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től megtudtuk, hogy tervezés alatt áll a letkési átkelőhely átépítése. Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs osztályának vezetője megkeresésünkre elmondta, hogy az Esztergomi járásban a 111-es, az 1124-es, az 1125-ös, illetve […]

Völner Pál: a vállalkozások és a munkavállalók is számíthatnak ránk a bajban

„A gazdaság támogatása egyet jelent a munkahelyek, a magyar családok megélhetésének védelmével. A járvány miatt kialakult helyzetben a cégek több fajta kormányzati segítségre is számíthatnak.” – jelentette ki közösségi oldalán dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője.

Adományokat gyűjtenek a váci kórház COVID részlegének

Gyűjtést szerveznek a váci Jávorszky Ödön Kórház COVID részlegének és az összes dolgozónak Nagymaroson – hívta fel a figyelmet a kezdeményezésre a Közösen Letkésért Egyesület. Azt kérik, fogjunk össze most azokért, akik éjt nappallá téve dolgoznak értünk.

Késsel ordítozott az esztergomi Vörösmarty utcában

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt nyújtott be vádiratot az Esztergomi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki késsel hadonászott Esztergom belvárosában. Az elkövető akár letöltendő börtönbüntetésre is számíthat.

Összefogtak és megtisztították a szeméttől a Pilismaróti-öböl akácosát

Március 28-án, vasárnap délelőtt mintegy 30 fős csapat tisztította meg a szeméttől a Pilismaróti-öbölnél található akácos erdőt – számolt be az akcióról közösségi oldalán a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége (FŐHESZ).

Közösen pingálták ki a húsvéti tojást Nyergesújfaluban

„Húsvéti készülődés Nyergesen! Büszke vagyok arra, hogy egy olyan városban, térségben élhetek – a parlamentben pedig őket képviselhetem – amelyik ebben a nehéz helyzetben is őrzi és megéli a hagyományait. Vírusbiztos események sorával készül ugyanis ez a vidék az ünnepre.” – írja dr. Völner Pál a közösségi oldalán.

Elhelyezték a verőcei kikötőt, pandémia után jöhetnek az első hajók

Verőce Község Önkormányzata és a MAHART Passnave Kft. hosszas egyeztetése eredményeképpen elhelyezték az új verőcei kikötőt – írja a verőcei önkormányzat a Facebook oldalán. A hajók a pandémiás időszak után kötnek majd ki a településen.

Motoros baleset történt a Dobogókőre vezető úton

Március 27-én, szombaton délután 13 óra körül motorkerékpáros baleset történt az 1111-es út 24. kilométerszelvényében – tudtuk meg a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságtól. Kiderült, hogy a jármű lesodródott az útról és szalagkorlátnak ütközött.

Virágvasárnap a nagyhét ünnepélyes megnyitása

Virágvasárnap a bűnbánatot jelentő nagyböjti időszak utolsó vasárnapja és egyben a Nagyhét kezdete. Ezen a vasárnapon Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház – írja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Sajtószolgálata.

Föld órája Esztergomban: a bazilika díszkivilágítását is lekapcsolják

Esztergom is csatlakozik a „Föld órája” nevű kezdeményezéshez, melynek keretében március 27-én, szombaton este 20:30-tól egy órára lekapcsolják a városháza, a bazilika, illetve a Szent Tamás-hegy díszkivilágítását – olvasható az esztergom.hu-n.

Két lopott autót is MÉH telepre szállíttatott egy esztergomi lakos

Nem csak egy, hanem két autót is ellopott és MÉH telepre szállíttatott az a 31 éves esztergomi férfi, aki ellen lopás vétség elkövetése miatt indított eljárást a rendőrség – írja a police.hu. A pitiáner tolvaj úgy vitette el a kocsikat, hogy a tulajdonosoktól nem kért engedélyt.

Orbán Viktor: semmilyen nyitás nem engedhető meg

„Egyelőre semmilyen nyitás nem engedhető meg, de komoly esély van arra, hogy Magyarországon a legtöbb – vagy akár minden – uniós országot megelőzően válik szabaddá az élet, és szabad nyarunk lesz” – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában március 26-án pénteken.

Eltűnt egy esztergomi születésű lány, segítséget kér a rendőrség

A Komáromi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri az esztergomi születésű Horváth Bianka tartózkodási helyének megállapítása érdekében – írja a police.hu. A 15 éves lány 2021. március 1-jén engedély nélkül távozott a komáromi gyermekotthonból, azóta pedig nem találják.

Hamarosan Esztergomban is kipróbálhatjuk a zöld buszt

„Kedves Esztergomiak! Hamarosan Esztergomban is kipróbálhatjuk a Zöld Busz Programot előkészítő mintaprojekt részeként egy hónapos tesztidőszakra városunkba érkező elektromos buszt” – jelentette be közösségi oldalán Hernádi Ádám, a város polgármestere.