Gulyás Gergely: Bezárnak az iskolák, az óvodák és az üzletek

Március 4-én csütörtökön, Kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány legújabb, a pandémiával kapcsolatos döntéseit. Elmondta, hogy a romló járványügyi helyzet teszi szükségessé az újabb szigorításokat.

Március 4-én csütörtökön, Kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány legújabb, a pandémiával kapcsolatos döntéseit. Elmondta, hogy a romló járványügyi helyzet teszi szükségessé az újabb szigorításokat.

Gulyás Gergely ismertette, hogy matematikusokkal, orvosokkal, szakértőkkel és virológusokkal vitatták meg a legújabb adatokat. Kijelentette, hogy a számok világosak és nem csak az új fertőzött, hanem a lélegeztetőgépen ápolt betegek, illetve az elhunytak száma is növekszik, a terjedés sebessége is nő.

Hangsúlyozta, hogy a harmadik hullám erősebb a két korábbinál és bár jó ütemben halad az oltás, csak akkor tudják fékezni a fertőzés terjedését, ha radikális módon csökkentik a kontaktusok, találkozások számát.

A miniszter véleménye szerint ha most nem zárnánk be, akkor nem csak a megbetegedések és a halálozások száma nőne meg drasztikusan, hanem az újranyitás időpontja is későbbre tolódnak. Ezért a kormány a következő döntéseket hozta:

  • Az óvodákat és az általános iskolákat április 7-ig bezárják, a középiskolákban, illetve a felsőoktatási intézményekben továbbra is a digitális tanrend marad érvényben
  • Az üzleteket március 8-tól 22-ig zárva tartanak, ez alól kivételt csak az élelmiszerboltok, patikák, drogériák és benzinkutak kaphatnak
  • Március 8-tól 22-ig mindenféle szolgáltatás szünetel, kivéve a magánegészségügyet
  • A maszkhasználat szabadtéren mindenhol kötelező lesz
  • A konditermeket két hétre bezárják, igazolt sportolók mérkőzéseit és edzéseit zárt kapuk mögött rendezik meg.
  • Parkok, arborétumok nyitva lesznek, a szabadtéri sporttevékenység lehetséges annak függvényében, hogy meg tudjuk-e tartani a másfél méteres távolságot
  • A munkavégzés továbbra is lehetséges, minden munkavállalót arra kérnek, hogy törekedjenek a home officera
  • Szigorítják a határvédelmet
  • Kiterjesztik a bértámogatást mindegyik szektorra

Gulyás Gergely megjegyezte: a nyitás valószínűleg ütemezetten, március 22-vel fog megkezdődni. Arra kért mindenkit, hogy aki tud, az töltse ki a konzultációt.

2021. március 4-én csütörtökön az Operatív Törzs a koronavirus.gov.hu portálon közölte, hogy szerdán 6278 újabb fertőzöttet diagnosztizáltak és 152-vel nőtt a halálos áldozatok száma. A kórházban ápolt aktív fertőzöttek és a lélegeztetőgépen lévők száma hetek óta emelkedik, és az operatív törzs néhány nappal ezelőtt megerősítette, hogy a harmadik hullám szakaszában vagyunk.

Napra pontosan egy éve jelent meg Magyarországon az új típusú koronavírus. Orbán Viktor 2020. március 4-én este videóban jelentette be, hogy két iráni származású, hazánkban tanuló egyetemistánál regisztrálták a fertőzést. Jó hír, hogy egyre nagyobb mennyiségben érkezik koronavírus elleni vakcina, ami azért is fontos, mert jelenleg ez a leghatékonyabb eszköz a fertőzés ellen. Közös érdekünk, hogy éljünk az oltás lehetőségével, hiszen csak így lendülhetünk túl a pandémián.

(Borítókép: Mediaklikk.hu/M1)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!