Így nyithat újra az ország

Várhatóan kedd éjfélig, legkésőbb szerda délelőtt elérjük a két és fél millió beoltottat – olvasható a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében. Ez a feltétele ugyanis annak, hogy a kormány dönthessen az enyhítésekről.

A kormany.hu-n megjelent tájékoztatóból kiderült, hogy hazánk oltás tekintetében jól teljesít és az ünnepeket alatt sok sokan megkapták a vakcinát. Ha elérjük a lélektani határt, akkor Pintér Sándor belügyminiszternek határozatban kell megállapítania, hogy megtörtént a két és fél milliomodik oltás. Ezt követően a 144/2021-es kormányrendelet értelmében több intézkedés léphet életbe.

Az egyik legfontosabb, hogy a kijárási tilalom nem 20, hanem 22 órakor kezdődik majd és reggel 5 órakor ér véget. Az üzletek 5-21:30 között új, terület alapú szabályok alapján lehetnek nyitva, vagyis 10 négyzetméterenként csak egy vásárló tartózkodhat.

A szolgáltatásokkal kapcsolatos ideiglenes védelmi intézkedések megszűnnek, így kinyithatnak a fodrászok, kozmetikák és más szolgáltatók is fogadhatják az ügyfeleiket.

A vendéglátó üzletek – például az éttermek – ugyanakkor továbbra sem nyithatnak ki normál üzemben, csak az ott dolgozók tartózkodhatnak ezekben az egységekben. Az állampolgárok pedig csak arra az időre mehetnek be oda, amíg átveszik az ételeket.

A szállodák továbbra sem fogadhatnak vendégeket, arról egyelőre nincs hír, hogy mikor szállhatunk meg a hotelekben vagy a panziókban. Fontos az is, hogy iskolák és óvodák csak április 19-én indulhatnak újra, addig ugyanis beoltják a pedagógusokat.


(Forrás: kormany.hu/Kormányzati Tájékoztatási Központ)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!