Döntetlent játszott a TFSE-vel az Esztergom

Idegenben 25:25-ös döntetlent játszott a TFSE csapatával az Esztergomi Vitézek RAFC felnőtt női kézilabda csapata. A vendégek továbbra is vezetik a tabellát és a Duna parti gárda egyre közelebb kerül a bajnoki címhez.

A Dorog elleni győzelmet követően a húsvéti ünnepre egy kicsit hosszabb pihenőt kaptak a lányok, igaz Mezőségi Irén, a csapat edzője otthoni edzésfeladatot adott a játékosoknak. A hosszú hétvége után aztán újra folytatódott a közös munka és megkezdték a felkészülést a TFSE elleni április 10-i mérkőzésre. Tudtuk, hogy fiatal lendületes alakulattal fognak találkozni, erre is külön edzettek.

– A csapat kemény menetelésben van, sorra hoztuk idegenben és itthon is a meccseket. Törvényszerű, hogy egy ilyen hosszú szériába egyszer becsúszik egy gyengébb játék. Ez most bekövetkezett, akadozott a támadójátékunk, sok ziccer maradt ki és hétmétereseket is hibáztunk  – idézte fel Mezőségi Irén.

A mérkőzésnek néhány hiányzóval vágtak neki: Horváth Kitti rugby bajnokin szenvedett térszalag-szakadást, rajta kívül Sipos Krisztina és Szilágyi Vivien sem állt a csapat rendelkezésére. Emiatt nem tudtak a megszokott felállásban játszani, igaz, ez eddig nem okozott gondot a Vitéz-lányoknak. Most viszont egyszerűen gyengébb napot fogtak ki.

A találkozó képe a következőképpen alakult: a 6. percben 3:3, a 15.-ben 6:6, a 25. percben 10:11 volt az állás, majd az első félidő 11:14-es állásnál ért véget. A második játékrészt is jól kezdte az Esztergom, a 37. percben 12:16-ra vezettek. Ezután jött egy rövidzárlat és a hazaiak a 44. percben kiegyenlítettek (17:17).

Ezután rendezték a soraikat, az 53. percben pedig újra 3 góllal vezetett az Esztergom (20:23). Csakhogy a végjátékban több hibát is vétettek, ami nem volt jellemző mostanság a játékukra.

Végeredmény: TFSE 25:25 (11:14) Esztergomi Vitézek RAFC

Tény, hogy a helyzeteket ki tudták alakítani, de a TFSE kapusa remekül védett. Az esztergomi csapatnak hárítaniuk kellett a hazaiak rohamait, a védekezés pedig sokat kivett belőlük. Az ellenfél remekül küzdött, igaz olykor a vendéglátók a sportszerűség határait súrolták. A mérkőzéshez az is hozzátartozik, hogy a játékvezetők engedték az agresszív, olykor durva védekezést is.

Gólszerzők: Ábrahám Szilvia és Csiki Renáta 6-6 gól, Tóth Borbála 5 gól, Barczi Annamária 4 gól, Osvald Zsanett és Takács Angéla 2-2 gól.

Mezőségi Irén: – A szezon leggyengébb játékát mutattuk. Nem vagyunk rá büszkék, igaz így is bezsebeltünk egy pontot. A játékosokkal megbeszéltük a hibáinkat. Igyekszünk a következő mérkőzésen hozzánk méltó játékkal előrukkolni.

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!