Völner: Cselekvőképesnek kell maradni, amíg a vírus itt van

Megkezdődött a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény módosításának vitája az Országgyűlésben. Az új vírusvariánsok Európa-szerte terjednek, ezért a fokozott védekezés elengedhetetlen - hangsúlyozta expozéjában dr. Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Esztergom térségének országgyűlési képviselője elmondta: a kormány ezért a védekezést szolgáló jogszabály hatályának meghosszabbítására tesz javaslatot, az őszi parlamenti üléskezdés utáni tizenötödik napig.

Dr. Völner az átmeneti jogi keret jól szolgálja a védekezést, a feladatok azonban túlmutatnak a veszélyhelyzet időtartamán. Közölte azt is: a veszélyhelyzet hamarabb is megszűnhet, ha már nem áll fenn annak alkotmányos indoka.

Célnak nevezte, hogy minden megszűnt munkahely helyett új jöjjön létre, és hangsúlyozta: a kormány nem feledkezik meg a turizmusban és a vendéglátásban dolgozók mellett például az előadóművészekről, vagy a kisvállalkozókról sem.

Beszámolt arról is, hogy a veszélyhelyzet megszűnését számos átmeneti szabálynak kell követnie, hiszen például az az alatt lejáró okmányok érvényességi idejének még egy ideig fenn kell maradnia, de a SZÉP-kártyák felhasználásának átmeneti szabályait sem célszerű azonnal visszarendezni.
Mivel a hatályvesztés időpontja jelenleg nem ismert pontosan – az az őszi parlamenti üléskezdéshez kötött -, a törvény hatályát az igazságügyi miniszter hirdeti majd ki. Beszéde végén az államtitkár a baloldali képviselőkhöz fordult nemzeti összefogásra, közös cselekvésre kérve őket.

A törvényjavaslat benyújtásakor Gulyás Gergely Miniszterelneökséget vezető miniszter úgy fogalmazott, hogy gyors és hatékony intézkedésekre van szükség a járvány elleni védekezésben.  A veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat azt a célt szolgálja, hogy az ország cselekvőképessége, a koronavírus-járvány elleni védekezés biztosított maradjon.  Magyarország az EU legsikeresebb oltási programját hajtja végre, folyamatosan nő a beoltottak száma és csökken a fertőzötteké, de a járvány még nem ért véget, ezért szükséges a veszélyhelyzet meghosszabbítása.

 A javaslatban határidő – az őszi parlamenti ülésszak kezdetét követő tizenötödik nap – is szerepel, a korábbi ellenzéki kritikákra tekintettel.   A kormány, ha már nincs szükség a veszélyhelyzetben alkalmazható eszközökre, akkor bármikor saját maga is dönthet a veszélyhelyzet megszüntetéséről. Mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy a veszélyhelyzetet meg lehessen szüntetni, hiszen ez azt jelenti, a járvány véget ért. Azt az elvi lehetőséget, hogy a kormány a járvány elleni védekezésben hatékony intézkedéseket vezessen be, fenn kell tartani addig, amíg a vírus velünk van.

(Forrás és kép: koronavirus.gov.hu)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!