Megsérült egy kerékpáros a tokodi Miklós-bereki tó közelében

Május 2-án, vasárnap este 7 óra után sérült kerékpárosnak segítettek a tokodi önkéntes tűzoltók – számolt be a szervezet a közösségi oldalán. A fiatal bringás elesett a Miklós-bereki tó után, a lába pedig beszorult a váz és a hajtókar közé.

Remekeltek a dorogi birkózók a korosztályos válogató versenyen

Május 1-jén a csepeli Kozma István Birkózó Akadémián rendezték meg az U15-ös korosztály válogató versenyét: a Dorogi Nehézatlétikai Club (DNC) sportolói a serdülő fiú kötöttfogású, illetve a női mezőnyben is remekeltek.

Év Kerékpárútja: a Szob-Zebegény szakaszra is szavazhatunk

Május 10-ig van lehetőségünk arra, hogy megszavazzuk, melyik Magyarország kedvenc kerékpárútja – olvasható az Aktív Magyarország Facebook oldalán. A listán szerepel a Szob-Zebegény közötti szakasz is, ami szintén közkedvelt a két keréken utazók körében.

Novák Katalin: a kormány 2010 óta családközpontú lépésekkel támogatja az édesanyákat és a családokat

„A kormány hisz abban, hogy a gyermeknevelés és a hivatás összeegyeztethető, ezért 2010 óta családközpontú lépésekkel támogatja az édesanyákat és a családokat” – hangsúlyozta a családokért felelős tárca nélküli miniszter vasárnap, anyák napja alkalmából.

Illegális lerakatra bukkantak, nyomravezetői díjat ajánlottak fel

Helyi horgászok találtak rá a felvételeken látható, illegálisan lerakott hulladékkupacra Tát mellett, az egykori köteles komp közelében, azon a helyen, ahol korábban egy szemétszedő akció keretében kitakarították a vízpartot – tájékoztatott a Komárom-Esztergom megyei Horgászegyesületek Szövetségének elnöke.

Völner Pál: kiemelt beruházás lett az M100-as út

„Döntött a kormány, kiemelt ügynek nyilvánította a kormány az Esztergomot az M1-es autópályával összekötő út ügyét, így gyorsabban megkezdődhetnek a munkálatok!” – közölte közösségi oldalán dr. Völner Pál, Esztergom térségének országgyűlési képviselője.